
Fotó: Tarsoly Mátyás
Turisták és zarándokok nélkül tartják idén az éjféli misét Betlehemben az izraeli beutazási korlátozások miatt – jelentette pénteken a Háárec című újság honlapja.
2021. december 24., 12:012021. december 24., 12:01
Idén már második éve módosítják a koronavírus-járvány miatti korlátozások a karácsonyi mise megrendezését Betlehemben. November 28-a óta nem léphetnek be Izraelbe külföldiek, így próbálják megakadályozni a vírus újabb változatának, az omikronnak a gyors elterjedését az országban.
Ezért nem érkezhettek keresztény zarándokok a Palesztin Hatóság területén található, általában Jeruzsálem felől megközelített Betlehembe, Jézus születésének helyére sem.
Idén is csak a Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló és Izrael területén élő keresztényeket, illetve a keresztény vendégmunkásokat várják a karácsony megünneplésére. Anton Salman, Betlehem keresztény polgármestere úgy nyilatkozott az Arab News című honlapnak, hogy a Covid-19 miatti félelmek ellenére a tervek szerint zajlanak majd az ünnepségek.
Fotó: Tarsoly Mátyás
– fogalmazott.
A szokások szerint már kora reggel megkezdődtek a zenés felvonulások a Születés Temploma előtti Jászol téren, ahol a helyi hagyományok szerint a betlehemi cserkészek felvonulásokat tartanak, miközben fúvóshangszereiken karácsonyi dalokat játszanak.
hogy a Születés Templomának épületegyüttesében található, katolikus Szent Katalin-templomban a helyi keresztény elöljárók, a Palesztin Hatóság vezetői és az egész világot képviselő diplomaták előtt megtartsa az éjféli misét.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!