
Két perc alatt húsz guggolás. Jövő év elejéig újra igénybe lehet venni a testmozgásra ösztönző lehetőséget a kincses városban
Fotó: Zcj.ro
Ismét lehet guggolással autóbuszjegyet váltani Kolozsváron, a korábban már működő szolgáltatást januárig lehet igénybe venni.
2022. szeptember 22., 11:132022. szeptember 22., 11:13
2022. szeptember 22., 11:162022. szeptember 22., 11:16
A kincses városbeli közösségi sportprojekt – amelyet a városháza és a helyi tanács támogat – összesen három szakaszra oszlik. 2020-ban volt az első szakasza, 2021 augusztusa és 2022 januárja között a második, és kedden kezdődött a harmadik, amely jövő év elejéig tart.
Az úgynevezett „intelligens buszpályaudvar” tulajdonképpen egy gép, amely a Unió (Memorandumului) buszmegálló déli részében üzemel naponta reggel nyolc órától este nyolc óráig. Úgy működik, hogy úgynevezett Egészségjegyeket (bilete de sănătate) ad ki azoknak, akik 20 guggolást végeznek el legfeljebb két perc alatt. A szerkezet „leolvassa” a mozgást és kiadja a menetjegyeket, amelyek a kiállítás napjától számított 7 napig érvényesek a kolozsvári városi tömegközlekedési hálózaton bármely utazásra.
Mirel Alexa, a sportprojekt irányítója közölte, örömükre szolgál, hogy az egészségjeggyel a fiatalokat és idősebbeket is sikerül mozgásra ösztönözni. A kezdeményezést azért indították el, hogy elérhetővé tegyék a közösség számára azt az élményt, amit a technológia vívmányát és a mozgás örömét ötvözi. A projekt irányítója reméli, a harmadik szakaszban is sokan fogják igénybe venni az egészségjegyet.

Több mint egymillió guggolást végeztek a kolozsváriak ingyenbuszjegyért csak az elmúlt fél évben – derül ki a városban országos premierként felállított okosjegy-automatát működtetők statisztikáiból.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!