Hirdetés

Hétezer fölötti halálzóna

Tulit Zsombor 7800 méter magasra jutott a Himalájában. A Cso Oju csúcs támadásának romániai idő szerint hétfőn hajnalban 2 órakor, majd 5 órakor is hiába vágott neki a sepsiszentgyörgyi hegymászó, aki április 22-én indult el Ruszuly Éva színésznővel, hogy meghódítsa a 8201 méteres csúcsot.

Bíró Blanka

2009. május 26., 01:502009. május 26., 01:50

Kedvezőtlen időjárási viszonyok

Tulit Zsombor legutóbb tegnap délután jelentkezett szatellittelefonján, és arról számolt be, hogy kétszeri próbálkozás után sem sikerült feljutnia a csúcsra, és a 8000 méteres bűvös határt sem sikerült átlépnie. Két hegymászóval indult a csúcstámadásra, akik bár oxigénmaszkkal és serpával haladtak előre, feladták és visszafordultak. Tulit Zsombor még próbálkozott, de a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt nem juthatott fennebb. Újabb próbálkozásokra már nincs idő, a két fiatal elindult lefelé, hiszen meghatározott időre szól a mászási engedélyük. A Tibetben levő Cso Oju hegycsúcs a Mount Everesttől 20 kilométerre nyugatra fekszik, a világ hatodik legmagasabb csúcsa, nevének jelentése tibeti nyelven „türkiz istennőt” jelent. Tulit és Ruszuly Éva több mint egy hónappal ezelőtt érkezett meg Nepál fővárosába, Katmanduba, majd onnan Tibetbe. Aggódva léptek a kínai területre, attól tartottak, hogy valamilyen okból utolsó percben visszatérítik őket. Az expedíciót ugyanis eredetileg tavaly szeptemberre tervezték, és két alkalommal is kénytelenek voltak elhalasztani, mert a kínai hatóságok megadták a beutazási engedélyt, de minden indoklás nélkül megtagadták a hegymászási engedélyt.

Tánc a tibetiekkel

A hegymászók szatellittelefonon elmondták, a Himalájában töltött napok kalandosak, fárasztóak és gyakran félelmetesek. Az előretolt alaptábor és az első tábor közötti Horrible Hill, azaz Borzasztó-hegy jelentette az első komoly megpróbáltatást: az első tábort mászás közben szabad szemmel folyamatosan látták, többórás gyaloglás után mégis úgy tűnt, semmit sem csökken a távolság. Ahogy haladtak felfelé, kellemes meglepetésekben is volt részük, részt vettek egy tibeti áldozati szertartáson. Millió apró imazászló között, megsárgult imakönyvből olvasott fohásszal a két székely hegymászót a tibeti istenek oltalmába ajánlották a helyiek. Ruszuly Éva egy alkalommal táncra perdült a tibetiekkel, és magyar szavakra tanítgatta a gyerekeket. Zsombor közben megbetegedett, lázasan, enyhe tüdőgyulladással feküdt a sátorban. A tábori orvos azonban nem tartotta indokoltnak, hogy levigyék a hegyről. Optimista diagnózisa beigazolódott, Zsombor néhány nap után talpra állt és folytatta az útját.

A csúcstámadás

Vasárnap a hegymászók arról számoltak be, hogy Zsombor helyi idő szerint vasárnap este, tibeti idő szerint hétfőn hajnalban vág neki a csúcsnak. Az utolsó, vagyis a hármas számú táborba szombaton éjszaka mentek. Tulit Zsombor, aki korábban ért fel, még találkozhatott azzal a két másik hegymászóval, akik elindultak a csúcsra. Éva nagyon elfáradt, úgy döntöttek, inkább visszamegy a kettes táborba. Abban bíztak, hogy Zsombor, ha a csúcsra nem is jut fel, legalább nyolcezer méter magasra igen. Ha ez sikerül, ő lett volna az első erdélyi magyar hegymászó, aki átlépte ezt a magasságot. A hegymászók szerint hétezer méter felett már halálzóna van. Az expedíciósorozatot szervező Alpin Sport Egyesület tagjai már maguk mögött tudhatnak ötöt a hét kontinens legmagasabb csúcsai közül: Európa, Afrika, Észak-Amerika, Dél-Amerika és az Antarktisz legmagasabb pontjára már feljutottak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés