
Fotó: Rompres
2007. október 11., 00:002007. október 11., 00:00
Az összeesküvés-elméletektől átszőtt ügy hátterét felderíteni hivatott eljárásba beiktatott párizsi látogatás célja az volt, hogy a hat nőből és öt férfiből álló brit esküdtszék személyesen és pontosan végigélhesse a hercegnő utolsó útját, és megtapasztalhassa a baleset pontos körülményeit.
A francia televízió képsorai szerint leginkább megemlékezési útra emlékeztető vizsgálat csúcspontja volt az Alma híd alatti alagútban tett látogatás, ahova francia rendőri kísérettel az esküdtek kétszer is ellátogattak. Először negyedórát töltöttek el az alagút tizenharmadik pillére közelében, amelynek a pár Mercedese nekiütközött. A bíró és a 11 esküdt egyperces néma főhajtással emlékezett az áldozatokra. Az esküdtek késő este visszatértek a helyszínre, s ezúttal húsz percig kívülről tekintették meg az aluljáró körüli közlekedést a napnak abban az időszakában, amikor a baleset is történt. A két „helyszínelés” között az esküdtek a Vendome téren található Ritz szállóban – amelynek tulajdonosa Mohamed Fayed, Dodi apja – töltötték a délutánt, ott, ahol Diana és Dodi Fayed vacsorázott, mielőtt a férfi lakásába indultak volna vissza. Az esküdtek megtekintették a szálloda hátsó, szolgálati bejáróját is, ahol a pár megpróbált elmenekülni a lesipuskás fotósok elől. Ezután a Concorde teret – amelyen a Mercedes a végzetes éjszaka áthajtott – gyalog tekintették meg az esküdtek, majd látogatást tettek abban a kórházban, ahova Dianát szállították.
A londoni felsőbíróságon elindított – hivatalosan halottkémi – eljárás fél évig is eltarthat. Célja annak megállapítása, hogy kik pontosan az áldozatok, hol és mikor következett be a halál. Nincs per, így vádlott sincs, és ítélet sem lesz. Az esküdtek ugyanakkor a szerencsétlenség okáról „ítéletet” mondhatnak, vagyis eldönthetik, hogy szerintük baleset vagy pedig merénylet történt. Ez ügyben már két rendőrségi vizsgálat is lezárult, egy francia és egy brit, és mindkettő azt állapította meg, hogy baleset történt, amelyben semmiféle összeesküvés vagy merénylet nem játszott szerepet. Dodi Fayed apja szinte a baleset pillanatától fogva hangoztatja összeesküvés-elméletét. Szerinte a merénylet mögött Fülöp herceg, II. Erzsébet brit királynő férje és a brit külső elhárítás (MI6) állt.
Hírösszefoglaló
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.