
Fotó: A szerző felvétele
Több mint ötezren fordultak meg a gyergyószentmiklósi mocsári dűlőn található lovaspályán szervezett első Gyergyói Lovasnapok nyitónapján. A Krigel Sportklub, a helyi önkormányzat és a Hargita Megyei Tanács társszervezésében létrejött kétnapos lovasszemlén számos olyan érdekes műsorszám szerepelt, amelynek főszereplője a ló és lovas, illetve a hajtó volt.
„A lovassportoknak komoly hagyománya van a Gyergyói-medencében, régen országos fogathajtóversenyeket szerveztünk Gyergyószentmiklóson” – jelentette ki a Krónika kérdésére Romfeld János veterán fogathajtó, aki örvendetesnek ítélte a kezdeményezést.
A rendezvénysorozat első napján ugrólovas bemutatót, díjlovaglást, fogathajtást és a gyergyói sajátosságnak számító rönkterhelő versenyt láthatott a közönség. Hatalmas sikere volt a Mészáros testvérek póni show-műsorának, amelyben világszenzációnak számító produkciót láthatott a közönség: a 13 éves ifj. Mészáros László shetland pónikból összeállított pusztanyolcas rekordját mutatta be. Tegnap a Góbé lovasudvar gyermekei cirkuszi mutatványnak is beillő produkciójukkal bizonyították, ha lovassportról van szó, a helybéliek sem adják alább. Utána az európai bajnokságon bronzérmet nyert gyergyóalfalvi Pál Attila szemléltette a díjhajtást, amelyet édesapja és edzője, Pál Vilmos ismertetett részletesen. Az világbajnokságokon is megfordult egykori fogathajtó részletes előadásából megtudhatta a közönség, hogy a díjhajtás során mire kell figyelnie a nézőnek, illetve mi számít hibapontnak. „Fontosnak tartottuk, hogy egyes műsorszámokat, elsősorban azokat, amelyekkel versenyek alkalmával is lehet találkozni, részletesen ismertessünk, ugyanis azt tapasztaltuk, hogy a nézők egyszerűen nem ismerik, nem értik az illető sportágat” – magyarázta Bajkó Tibor, a Krigel Sportklub elnöke, a lovasnapok főszervezője. Pál Attila bemutatóját követően elegáns lovak és lovasok léptek színre, Pál Judit és társa díjlovagló bemutatója pedig lenyűgözte a közönséget. Ezután veterán fogathajtók álltak a rajthoz egy nosztalgiafutamra, majd a fogathajtás döntője következett.
A mókás vetélkedőkben – mint például Lovam és kollégám, Ló- és lóerőverseny – bővelkedő lovasszemle kísérő programjai is látványban gazdagok voltak. Többek közt népes közönség szemlélte a kutyakiállítást, illetve postagalamb-röptetést, de nagy sikere volt a Csabafi vitézek és a huszárok bemutatójának, a patkolókovácsnak és Step Dance Táncklub táncosainak is.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.