Beszélgetés Bocskor Bíborkával, a Megasztár erdélyi döntősével
A legjobb hat közé jutott a csíkszentmártoni Bocskor Bíborka a tv2 kereskedelmi csatorna Megasztár nevű tehetségkutató versenyén. Bíborka lapunknak elmondta, marad a magyarországi könnyűzenei életben. Családja büszke a falu „megasztárjára”.
– Milyen meggondolásból jelentkezett a Megasztár versenyre? – Tulajdonképpen a barátaim biztattak. Persze gondolkodtam rajta magam is, hiszen nagy lehetőség, hogy a Megasztár színpadán megmutathatja magát az ember több százezer tévénéző előtt. Kecsegtető lehetőség volt, ugyanakkor féltem is a bulvársajtótól. Csak úgy tudtam rászánni magam, hogy azt mondtam: ez egy játék, és tulajdonképpen végigjátszottam az egészet. Soha nem voltam törtető alkat, nincs bennem versenyszellem. Pontosan tudtam, hogy nem leszek az első négy között, és arra sem számítottam, hogy eljutok a hatodik helyig. Mindenképpen nagyon örülök a sikernek. – Csíkszentmártoniként Magyarországon él. Úgy tervezi, hogy zenei pályára lép? – Mindenképpen. Két éve élek itt, és már az itt vállalt munkahelyemmel is közel kerültem a zenéhez: egy CD-ket árusító boltban dolgoztam, gyakorlatilag egész nap zenét hallgattam. Próbáltam felvételizni két zenei főiskolára is, de nem sikerült bejutnom. – Visszatérve a versenyre: melyik volt a legnehezebb próbatétel? – A Queen-est volt a legnehezebb. Beteg is voltam, és Queent énekelni amúgy is nagy feladat. Nehéz volt a múlt heti döntő is, mert csak szerdán derült ki, hogy mit kell énekelnem szombaton. De a legnegatívabb élménynek mégiscsak a musicalest számít, szinte vállalhatatlan volt számomra. Az volt a legrosszabb produkcióm, mégis akkor értékelték többre a teljesítményemet, és nem kerültem az utolsók közé. – Melyik akadályt vette a legkönnyebben? – A Hungária-estem szerintem nagyon jól sikerült. A tranzisztor kor hajnalán című dalt énekeltem, és elégedett voltam a teljesítményemmel. – És mikor érezte először, hogy kieshet, hogy nagyon elszúrt valamit? – Amikor a Voyage, voyage című francia dalt énekeltem, inogni éreztem a helyzetemet, intonációs problémáim voltak. Akkor azonban megmentett a zsűri. A második hasonló alkalom a Quimby-dalnál volt, a Most múlik pontosan című dalt énekeltem, ami tulajdonképpen az egyik kedvencem. – A zsűritagok közül ki tűnt a legszimpatikusabbnak? – Valamennyi zsűritag személyében olyan embert véltem felfedezni, akiben bízni lehet, akinek érdemes meghallgatni a pozitív vagy negatív kritikáját. Közvetlenebb kapcsolatban Novák Péterrel voltunk mindnyájan. – A hetedik forduló volt a „végzetes”. Mit gondol, miért kapott annyira kevés voksot a közönségtől? – A hetedik forduló a duettest volt, és az igazság, hogy nagyon vártam már. Az egyik legszebb dolog a világon, amikor az ember a színpadon számíthat a másikra. Tulajdonképpen az életben is egymásra vagyunk utalva – ugyanez történik a színpadon is, amikor duettet énekelsz valakivel. Nagyon jó volt együtt énekelni Póka Angélával, akivel a Kispál és a Borz Az életben nincs már több móka című dalát adtuk elő. De Palcsó Tamással ugyanolyan jó volt elénekelni az Imagine-t John Lennontól. Hogy miért kaptam olyan kevés szavazatot? Bár zeneiskolában tanultam, nem rendelkezem kellő tapasztalattal a popszakmában, nem tudom például úgy kezelni a mikrofont, mint a többiek. A közönséget sem tudom megmozgatni: nem szeretném őket tapsra késztetni, ezt butaságnak tartom. Bár kiestem, a Kispál-dal nagy siker volt. Azt is mondták, hogy ez volt az egyik legjobb előadásom. Ez viszont már elég nehéz szakasza volt a versenynek, és szerencsés vagyok, hogy csak most estem ki. Póka Angéla, Szabó Eszter és jómagam kaptuk a legkevesebb közönségszavazatot. A zsűri továbbvitte Angélát, Eszterrel pedig párbajoznom kellett. A közönség pedig őt szavazta meg továbbjutónak. – A verseny ideje alatt együtt lakott a többi versenyzővel. Milyen volt ez az összezártság, alakultak-e ki barátságok? – Rúzsa Magdival nagyon szoros barátságba kerültem. Õ is hozzám hasonló helyzetben van: én Erdélyből, ő a Vajdaságból érkezett. Póka Angélával is összebarátkoztunk, de a többiekkel is jó viszonyban voltam. – Nem voltak a lakótársak között „szakmai féltékenységi jelenetek”? – Nem, legalábbis én nem éreztem ezt. De azt hiszem, én nem is voltam versenytárs, csak játszottam – így fogtam fel az egészet. Azt sem tudom megítélni, hogy a többiek mennyire törekedtek arra, hogy nyerjenek. – Mit ígér a Megasztár utáni jövő? – Júniusban kezdődik a Megasztár-turné, amelyen az egész csapat részt vesz, ez eltart december végéig. Aztán zenét szeretnék tanulni, megpróbálok valamihez kezdeni a zene világában. Egy ideig még Magyarországon maradok, itt sokkal több esélyem van a zenei életben, mint otthon, Székelyföldön. Ha megunom, hazamegyek, juhász leszek.
Megasztár harmadik alkalommal Bocskor Bíborka a legjobb hat között esett ki a nagy népszerűségnek örvendő Megasztár zenei tehetségkutató versenyen, amelyet a tv2 kereskedelmi tévécsatorna idén harmadízben szervez meg Magyarországon. A viadal első két kiadását Tóth Vera, illetve Molnár Ferenc „Caramel” nyerte, de azóta a döntők többi résztvevője közül is sokan váltak a magyarországi zenei szakma ismert alakjaivá. Az idei verseny válogatói 2005. október végén kezdődtek, több ezer jelentkezőből (köztük több százan a határon túlról érkeztek) ötven 16–35 év közötti fiatal jutott tovább az elődöntőkbe. A 2006. február 25-én startoló 11 fordulós döntőbe tizenkét versenyző jutott, köztük a csíkszentmártoni Bocskor Bíborka, a Vajdaságból érkező Rúzsa Magdolna és a Svédországban élő Hoffmann Mónika. A szombat esti élőben közvetített fordulókban mindig egy-egy versenyző búcsúzik. A produkciókat a Presser Gáborból, Pély Barnából, Novák Péterből, Somából és Bakács Tiborból álló zsűri értékeli, de a döntést a telefonon szavazó nézők hozzák. Idén első alkalommal Magyarország határain túlról is lehet szavazni SMS-ben. A végső megmérettetés helyszíne 2006. május 20-án a Budapest Sportaréna; a győztes díja egy lakás, egy személygépkocsi és egy lemezszerződés lesz.
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.
szóljon hozzá!