Az ötvenórás megállás nélküli versenyen két- és négyfős csapatok profi és hobby kategóriában mérhetik össze tudásukat. A kétfős csapatok csak a haladó kategóriában indulhatnak, a négyfős csapatok összetételében kötelező módon egy lánynak is kell lennie. A benevezési díj felnőtteknek fejenként 100 lej, diákoknak 70 lej. A versenyre csak azok jelentkezhetnek, akik ismerik és elfogadják a versenyszabályzatot. A versenyzőknek tisztában kell lenniük fizikai, illetve technikai korlátaikkal, tiszteletben kell tartaniuk a forgalmi szabályokat és az ország törvényeit. Az esetleges kihágásokért, egészségi vagy egyéb károsodásért nem vállalnak felelősséget a szervezők. A tulajdonképpeni verseny pénteken, augusztus 29-én reggel hét órakor kezdődik a felszerelés ellenőrzésével, majd kerékpárral reggel nyolc órakor rajtolnak a Gyilkos-tónál. A csapatokat vasárnap, augusztus 31-én 10 órakor várják, a díjkiosztást 12 órától tartják.
Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.
„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.
Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.
Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.
Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.
Csíkszentimrei diákok a Krónikának elküldött üzeneteikben mesélték el a tusnádfürdői medvefesztivállal kapcsolatos élményeiket. A rendezvényen nemcsak a medvéről tanultak, hanem arról is, hogyan lehet felelősen, biztonságosan együtt élni a természettel.
A Románia természeti szépségeit világszerte népszerűsítő brit újságíró és filmproducer, Charley Ottley hivatalosan is román állampolgár lesz. Az állampolgársági esküt november 6-án teszi le Bukarestben.
Az mesterséges intelligencia által hozott, úgynevezett AI-forradalom gazdasági logikája nem hagy sok teret az emberi munkaerőnek.
Közelít a mindenkori országos rekordhoz a hatoslottó várható főnyereménye Romániában, miközben a Joker játék már 25 éves története legnagyobb összegével kecsegtet.