2009. december 16., 10:032009. december 16., 10:03
Pszichiátriai kezelés alatt állt az a 27 éves salgótarjáni férfi, aki hétfő este machetével (bozótvágó késsel) vagdosta össze volt barátnőjét és annak új barátját, valószínűleg féltékenységből – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. Némedi Gábor elmondta, a megtámadott 25 éves nő a kórházba szállítás közben, 34 éves barátja nem sokkal később az egészségügyi intézményben halt meg.
Az előzmények kapcsán a sajtós beszámolt, Salgótarján belvárosának egyik élelmiszerboltja előtt támadta meg a párt a férfi. A nő összeesett a járdán, párja a boltba menekült, a támadó utána rohant. Szabó Jenő megyei főkapitány úgy fogalmazott: „végtagcsonkolások is voltak”, de kegyeleti okokból ennél többet nem mondanak. A büntetlen előéletű elkövető és áldozatai is salgótarjániak. A főkapitány nem válaszolt arra a kérdésre, hogy valóban a salgótarjáni polgármesteri hivatal alkalmazottja volt-e az elkövető.
Azt mondta: „ha a foglalkozását, beosztását megneveznék, az elkövető személyét is megneveznék”. A támadó egy 49 centiméter pengehosszúságú, 12 centiméteres fanyelű machetével, más néven bozótvágó késsel sújtott le többször is volt élettársára és annak barátjára. A részletekről Némedi elmondta: a helyszínen a felzaklatott tanúk személyleírást adtak, és a rendőrök annyit tudtak meg, hogy a férfi, kezében a véres késsel, „kényelmes, nyugodt tempóban” távozott egy fehér színű autóval.
Az autót, égő lámpával a salgói vár környékén találták meg, és miután megszerezték a férfi mobiltelefonszámát, Ponyi Béla salgótarjáni rendőrkapitány közel 40 percig tartotta vele a kapcsolatot, amíg a Cserhát bevetési egység a gyanúsítottat elfogta. A férfi közben jelezte öngyilkossági szándékát, az ereit próbálta felvágni és a szakadékba akart ugrani. A 27 éves, őrizetbe vett férfi pszichiátriai kezelés alatt állt, ahonnan kilenc napja jött ki, és hét napja nem szedte a gyógyszereit.
Az elkövetőt jelenleg is a pszichiátrián őrzik, a férfi nem kommunikál sem a rendőrökkel, sem a kezelőorvosaival. A vele telefonos kapcsolatot tartó salgótarjáni kapitány azt mondta: „higgyék el, ha valamit most kérhetnék, azt kérném, hogy lehessen viszszaforgatni az idő kerekét, és a mostani ismereteinkkel tudjuk megelőzni ezt a tragédiát, de ahogy a tábornok úr fogalmazott, sajnos ez a fajta bűncselekmény semmilyen módszerrel nem előzhető meg”.
Némedi arra is kitért, hogy december 14-e lassan a nógrádi bűnügyi nyomozók „mumusa” lesz, hiszen 1992-ben ezen a napon történt meg az ország újkori történetének első gépfegyveres leszámolása Pásztónál, 2002-ben megöltek egy nőt, 2005-ben pedig egy férfit gyilkoltak meg Béren, és rágyújtották a házát.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.