
Archív felvétel
Fotó: Hargita Megye Tanácsa Sajtószolgálata
Gyergyószék települései a díszvendégei az idei Székely Fesztiválnak, amelyet a hétvégén rendeznek meg a budapesti Millenáris parkban, ahol péntektől vasárnapig kulturális programokkal, székely ételekkel, italokkal, kézműves termékekkel várják a látogatókat.
2017. május 08., 16:222017. május 08., 16:22
2017. május 08., 16:232017. május 08., 16:23
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a fesztivál fővédnöke a rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a kormány mindig is a Kárpát-medencei magyarságban gondolkodott, és felelősséget érzett nemcsak a magyarországi népességért, hanem azokért is, akik határon túl vallják magukat magyarnak.
Hangsúlyozta: az első, 2015-ös fesztivál megszervezése jelentette az igazi kihívást. Felidézte, hogy amikor az azóta elhunyt Bajcsi István felkereste a rendezvény ötletével, még bizonytalan volt abban, hogy érdemes-e ebbe belevágni, de meggyőzte őt erről, a siker záloga a szervezők hite, komoly munkája volt. Arról beszélt, hogy az első évi 20 ezres, majd a tavalyi 30 ezres látogatószám után az idén tovább nőhet az érdeklődés, bár lassan a helyszín befogadóképességének határait feszegetik.
– fogalmazott, hozzátéve: a fesztiválon a budapestiek és az ország más részéről ide érkezők megismerhetik Székelyföldet, hagyományait, termékeit, áruit, kultúráját, idegenforgalmi lehetőségeit és vállalkozóit, akik képesek egyre inkább versenyképes termékeket gyártani. Olyan gazdasági rendszert kell kialakítanunk, amibe természetesen illeszkedik bele egy székelyföldi, egy vajdasági vagy éppen egy kárpátaljai vállalkozó, vállalkozás – mondta Varga Mihály.
Archív felvétel
Domokos István, a fesztivál szervezője elmondta: a rendezvény gasztrokulturális jellege az idén sem változik, a három nap alatt kulturális, gasztronómiai és kézműves kiállítók jelennek meg, ők mutatják be Székelyföldet minden értékével, szépségével együtt.
A kulturális programokról elmondta:
Elmondta: több mint száz kézműves termelőt hívtak meg, akik mintegy 1300 terméket hoznak el a fesztiválra és a rendezvényen maguk a termelők állnak a pultok mögött.
A fesztivál vendégei megismerkedhetnek a székely gasztronómia kínálatával, meg lehet kóstolni többek között a székely töltelékes káposztát, az ordás palacsintát, sajtokat, kolbászokat és a kürtős kalácsot is.
Kiemelte: az idén a turisztikai szempontból fontos székelyföldi helyszíneket is bemutatják a rendezvényen.
Láng Zsolt II. kerületi polgármester, a fesztivál védnöke hangsúlyozta: a Millenáris park harmadszorra házigazdája a rendezvénynek, amellyel immár hagyományt teremtettek. „Bízom benne, hogy minden egyes évben még nagyobb, még szebb lesz ez a fesztivál és még szorosabbá teszi azt az együttélést, amire kárhoztatva vagyunk a Kárpát-medencében” – fogalmazott.
A rendezvény védnöke még Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. A fesztiválról további információ a rendezvény honlapján érhető el.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!