National Geographic: szárhegyi fényképészé a hónap legjobb asztrofotója

– A hónap National Geographic-asztrofotója lett októberben a Csillagok a Gyilkos-tó fölött című képe. Mekkora jelentőséggel bír az elismerés?

– A National Geographic tulajdonképpen a világ legelismertebb természettudományi folyóirata. A kiadvány fotósának lenni nagy kitüntetést jelent, hiszen a lapban megjelenő természetfotóknak a legmagasabb követelményeknek kell megfelelniük. Tavaly Gyergyószárhegyen járt Ladányi Tamás asztrofotós, aki biztatott, küldjek képet a folyóiratnak. Az Androméda volt az első asztrofotóm, amit közöltek, most pedig a Gyilkos-tónál készített lett a hónap fotója.

– Meséljen a díjnyertes kép készítésének körülményeiről.

- Az asztrofotókat néha dátumra, órára, percre pontosan kell megtervezni. Esetükben hatvan százalékot tesz ki az „asztro” rész, negyvenet a táj, és a kettő együtt meséli el a történetet. Augusztusban készítettem a képet. Nem mindegy, hogy az égitestek éppen hogyan állnak, az sem, mennyi fény világítja meg a tájat. A tó környékét fotózni különösen nagy kihívás, mert kegyetlenül ki van világítva, méghozzá azokkal a sárga fényű lámpákkal, amelyek csak ártanak a fotónak. Úgy választottam ki az időpontot, hogy a Tejút legyen a hegy fölött, úgymond folyjon bele a tóba, a hold valamelyest világítsa meg a tájat, kékes fénye nyomja el a sárga lámpákét. Ez hajnali pillanat volt, amikor nagyon szép Vénusz–Jupiter-együttállás volt megfigyelhető, így továbbmentünk a tó partjáról azt is lefotózni napkelte előtt.

– Az asztrofotózás csoportos tevékenység?

– Szívesen adom át az ismeretet, amit megszereztem, mert szeretném, ha minél többen rájönnének, milyen különleges élményeket nyújt a csillagászat, és szeretem azt is, ha nem egyedül vagyok az éjszakában. Általában felhívom a fotóklubosokat, és együtt megyünk. Biztonságosabb is így, hisz éjszaka nem ajánlott értékes felszerelésekkel egyedül mászkálni a hegyekben.

– Érzi-e, amikor egy kép készül, hogy mennyire lesz kiemelkedő alkotás?

– Általában önmagam szórakoztatására fotózok, de olykor tudom, hogy jó, amit csináltam. Egyébként nincs úgynevezett objektív fotó, mindig a készítőjéről szól a kép. A díjazott kép is rólam mond el dolgokat. Készültem az eseményre, de vacakolt az idő, a frontok jöttek-mentek, délután még zuhogott is. Gondolkodtam, érdemes-e éjjel háromkor felkelni. Szorongással értem oda, de amit láttam, attól az állam leesett: a tó fölött az eső miatt kialakult egy páraréteg, ami folyamatosan hullámzott. Csak bámultam, s mágikus hangulat lett úrrá rajtam. Olyanszerű érzés, amikor nagyot sóhajtunk, és szabadságélményhez hasonlót érzünk.

– Úgy tűnik, mintha a csillagászat kicsit több lenne az ön számára, mint hobbi...

– Számomra mindegyik csillagnézős éjszaka csodálatos, még akkor is, ha egyetlenegy kép sem születik. Az éjszakai fotózás különleges, mert az ember kilép a komfortzónából. Ilyenkor alkalmazkodunk a sötétséghez, kicsit félünk, túllépünk korlátainkon. Számomra egy-két óra csillagászat öt-hat óra alvással ér fel. És feltölt lelkileg is, hogy legyen energiám az orvosláshoz.