
Fotó: Mediafax
2007. július 19., 00:002007. július 19., 00:00
Útban Bukarest felé tízpercenként mondta be a rádió, hogy a stadionba nem lehet kamerát, fényképezőgépet, vizet, gyújtót, de még gyógyszert sem bevinni. Bukaresti barátaink azt mesélték, a multinacionális cégeknél kérés nélkül rövidnapos programmal dolgoztak a koncert napján. A fővárosban este hat után is tombolt a kánikula, a koncert helyszíne felé csak lépésben haladtak az autók. A bejáratnál hatalmas hegyekben tornyosultak az eldobott műanyag palackok és gyújtók. Aztán meglepetés: az ellenőrzés annyira laza volt, hogy akár egy gránátvetővel is be lehetett volna sétálni. Közel egy óra alatt sikerült bejutni a pályára, miután több felesleges szűrőn és kiskapun préselődtünk át. A helybéliek szitkozódtak, a külföldiek értetlenkedtek. A felvonultatott csendőrök nem bizonyultak segítőkésznek, eligazítás helyett a vállukat vonogatták, „dél óta állunk itt, elegünk van”, morogták.
A tömegben nyakkendős üzletember, kócos tinilány, csinibaba tűsarkúban, tetőtől talpig tetovált rocker és fehér hajú nagymama vonult. Röpködtek a megjegyzések, a leggyakrabban az a kérdés hangzott el, vajon hogyan bírják majd a Rolling Stones nem éppen fiatal tagjai a gyilkos meleget. A kedélyek a dühöngő szélén felállított sör- és üdítőssátraknál borzolódtak. Miután vizet sem engedtek bevinni, egyórás közelharcot kellett vívni egy pohár langymeleg sörért. Ketten öszszeverekedtek a pult előtt, az árus azzal fenyegetőzött, hogy bezárja a boltot, de a lincshangulat hatására megszeppenve elhallgatott.
És akkor kigyúltak a fények a két tömbháznyi színpadon. Minden bemelegítés nélkül a húrokba csapott Ron Wood és Keith Richards, Charlie Watts püfölte a dobokat, és berobbant Mick Jagger. A fergeteges kezdés lenyűgözte a 60 ezres tömeget, a jól ismert számokat velük énekelték, Mick Jagger román nyelvű közbeszólásait pedig hálás üdvrivalgással honorálták. Ott és akkor senkinek nem jutott eszébe, hogy négy, hatvanas éveiben járó férfi áll a színpadon, hanem a kivételes tehetségű zenészek hatalmas szakmai tudását és alázatát csodálta. Amikor úgy tűnt, már fokozhatatlan a hangulat és a látvány, a 70 méteres színpad egyik szeletét egyszerűen bekormányozták a pálya közepére, és a legolcsóbb, 870 lejes jegyet váltók, akik addig középen álltak, egyszerre arra ébredtek, hogy az első sorokban csápolnak, karnyújtásnyira van tőlük a Rolling Stones, és szól a Satisfaction meg a Honky Tonk Women.
A banda Bukarestben sem hazudtolta meg a hírét. A leghosszabb életű, 45 éves múltra visszatekintő rockegyüttes 55 albumot adott ki, 37 daluk került a slágerlisták első helyezettjei közé, több mint 200 millió lemezt adtak el. Az együttes 2005 májusában jelentette be, hogy megkezdi az A Bigger Bang Tour elnevezésű világkörüli turnéját, ami azóta a leghosszabb, legnézettebb és a legjövedelmezőbb turné lett. Az együttes most Bukarestbe is eljutott, a következő állomás pénteken Budapest lesz.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.