2010. június 09., 10:512010. június 09., 10:51
A gladiátorok képzett harcosok voltak, akik a római tömegeket szórakoztatták kegyetlen összecsapások során más harcosokkal vagy vadállatokkal. A csontvázakon elvégzett tesztek azt mutatják, hogy az elhunytak többsége férfi volt, rendkívül izmos és jóval az átlagmagasság fölötti. A csontvázak nagy részét lefejezték, és a jelek szerint némi tisztelettel temették el.
Az egyik legerőteljesebb bizonyíték, hogy az elhunytak gladiátorok lehetnek, akkor került elő, amikor a kutatócsapat harapásnyomokat talált a csontvázakon. „Az egyik legfontosabb bizonyíték egy nagytestű ragadozó – talán oroszlán, tigris vagy medve – harapásnyoma, olyan sérülés, melyet meg lehetett szerezni arénában” – mondja Kurt Hunter-Mann, a vizsgálat vezetője. A csontvázak többségének egyik karja erősebb volt a másiknál, ami megfelel a rendszeres fegyverhasználatnak.
A tetemek mindenikét némi tisztelettel temették el, 14-et együtt hantoltak el, mellettük olyan tárgyak, amelyek a túlvilágra kísérhették el őket. Az egyik férfivel úgy tűnik, legalább négy lótól származó húsdarabokat – melyeket talán a temetésnél fogyasztottak – , illetve némi marha- és sertésmaradványokat ástak el. A férfit a nyakra mért kardcsapásokkal fejezték le. Amfiteátrumokat egyébként számos, régi római településen fedeztek már fel Anglia-szerte, bár a régészeknek még bizonyítékot kell találniuk a yorki gladiátoraréna létezésére.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.