
Fotó: A szerző felvétele
ugyanis jövő nyárra 150 méter hoszszú puliszka elkészítését tervezik. A gigantikus puliszka ötletgazdája Daragus Attila, az Aporok szülőfalujának alpolgármestere, az Országos Faluturisztikai Szövetség elnöke. Ezelőtt két évvel hatvanméteres, tavaly 80,2 méteres, míg idén 113 méter hosszú puliszkát készítettek Torján.
A gasztronómiai bűvészmutatványhoz szükséges hozzávalók tíz üstben készültek, a máléból készült paraszteledelt pedig a hosszú asztal mellett álló férfiak és asszonyok szórták meg a túróval. Több mint százan álltak az asztalok mögött, a munkába besegített Tamás Sándor képviselő is, de a sajtó képviselői is kötényt öltöttek. Miután a víz felfőtt, a puliszka hamar elkészült: az amatőr szakácsoknak ugyancsak gyorsan kellett a túrót morzsálniuk, hogy a hatalmas eledel elkészítése összehangoltan történjen.
Hogy a torjaiak finom puliszkát főznek, mi sem bizonyította jobban, mint hogy negyedóra leforgása alatt már morzsányi sem maradt a belőle – igaz, hogy a szervezők ingyen osztották szét a jelenlevők között. Daragus Attila érdeklődésünkre elmondta, az idén készült videófelvételt eljuttatják a Guinnes-rekordok könyvéhez, jövőben pedig hivatalosan is rögzíteni kívánják a mutatványt. Daragus a Találmányi Hivatalnál is bejegyeztette a gigantikus puliszkát, így aki meg akarja dönteni a torjaiak rekordját, annak előbb engedélyt kell kérnie az ötletgazdáktól.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.