Formát takaró gyökerek

Mi „bujkál” a gyökérben?

„Tíz évvel ezelőtt a kovásznai szívkórházban kezeltek. Az épület melletti erdőben sétálva felfedeztem néhány érdekes korhadt gyökeret, amely megmozgatta a fantáziámat. Gondoltam, nem hagyom ott, valamit kezdek vele” – idézi fel a betegnyugdíjas szívbeteg ember a kezdeteket. Akkor csupán néhány darabbal érkezett haza a kezelésről, majd lassan teljes életét kitöltő szenvedély lett a gyökerek kereséséből és feldolgozásából. Nyolc évig nem beszélt erről senkinek, csupán a családtagok véleményét kérte ki egy-egy munkával kapcsolatban. „Sokszor álltak mögöttem és nézték, hogyan alakul át egy-egy gyökér a kezemben. Megpróbálták kitalálni, hogy mit látok benne, mi lesz belőle” – mesél Péter Ferenc. A felesége a tiszta, egyértelmű formákat kedveli, de az ilyen gyökerek elég ritkák. A jellemzőbb, hogy hazahozza a talált zsákmányt, otthon nézegeti, forgatja, leteszi, eltávolodik tőle, újból kézbe veszi, és végül megtalálja benne a formát. Megtörténik, hogy azonnal felfedezi a gyökérben „bujkáló” madarat, kutyát, vaddisznót, csipkebokrot, emberi alakot, és néhány óra alatt elkészül a munkával. De az is elég gyakori, hogy a nyersanyag a pincébe kerül, és csak néhány hét „pihenés” után alakul át műalkotássá.

Siker és szerénység

A gyökérből készült munkák Péter Ferenc lakásában, illetve fiai házában találták meg végleges helyüket. Két évvel ezelőtt egy képzőművész meglátta az egyik darabot, és érdeklődni kezdett készítője iránt. „Nem állt szándékomban ismertté válni. A magam örömére sétálok az erdőben, a kovásznai kezelések idején akár napi 25–30 kilométert is. Amikor rám talált a képzőművész, kicsit meglepődtem, hiszen nem is jutott eszembe, hogy a munkám művészi értékű lehet” – magyarázza a gyökérfaragó.

A szívbeteg ember nem érez fáradtságot, betegséget, ha a kedvtelésének élhet. Az utóbbi két évben négy kiállításon mutatta be feldolgozott „szerzeményeit”, és mindig nagy sikert aratott. „Sokan kérdezték, hogyan tudom kihozni a gyökerekből ezeket a formákat. Bennük vannak, csak észre kell venni” – állapította meg Péter Ferenc. A kiállított munkákból többen akartak vásárolni. Hosszas kérlelés után néhány darabot eladott, de meg is bánta. Attól tartott, hogy ott, ahová ezek a munkák kerülnek, nem tudják kellőképpen értékelni, ráunnak, a sarokba dobják, megfeledkeznek róla. Ezért ajándékozni is ritkán szokott belőlük.

„Megtörténik, hogy nézem-nézem a tíz évvel ezelőtt kifaragott darabot, és rájövök, hogy nem tetszik már annyira. Mégsem dobom ki, hanem újból előveszem, forgatom, lefaragok belőle egy keveset, esetleg egy másik darabbal társítom, amíg teljesen új mű születik” – magyarázza a faragó, aki nyáron nyolcadik emeleti tömbházlakásának virágokkal körbeültetett erkélyén, hűvösebb napokon pedig a konyhában hódol faragási szenvedélyének.