Hirdetés

Fokozatosan térne vissza a pörgős diákélethez a Kolozsvári Magyar Diákszövetség

Hagyományos keretek között, személyes jelenléttel tartanák meg jövő májusban a KMDSZ-diáknapokat. •  Fotó: Páll Krisztina

Hagyományos keretek között, személyes jelenléttel tartanák meg jövő májusban a KMDSZ-diáknapokat.

Fotó: Páll Krisztina

Újragondolná a szervezet működési stratégiáját a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ). A KMDSZ Restart program keretében hangsúlyt fektetnének többek között a mentorprogramra, valamint a hallgatók érdekképviseletére is – mondta el lapunknak Hatos Attila, a diákszervezet elnöke.

Deák Szidónia

2021. november 29., 09:162021. november 29., 09:16

 Új csapattal lát neki a következő időszak terveinek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ). A nemrég megtartott tisztújító közgyűlésen új tagokat választottak a vezetőtanácsába, ezenkívül bemutatták a diákszervezet stratégiáját és célkitűzéseit az idei tanévre. A „KMDSZ Restart” mottóval meghirdetett program a szervezet működését helyezné új alapokra – mondta el a Krónikának Hatos Attila, a KMDSZ régi-új elnöke.

Hozzátette, az elmúlt időszakban a diákszervezet működését nagymértékben befolyásolta a koronavírus-járvány, számos tevékenységük elmaradt, vagy online térbe szorult az oktatáshoz hasonlóan, ezért fontosnak tartották egy olyan program létrehozását, amely révén lépésről lépésre visszatérhetnek a virtuális világból a személyes jelenléttel történő tevékenységekhez.

Hirdetés

Megjegyezte, a KMDSZ kihasználta, hogy az elmúlt időszakban a pandémia miatt kevesebb diákrendezvényt tarthattak, így volt idő kidolgozni a szervezet adminisztrációs hátterét, az esetleges hibákat kijavítani, valamint lefektetni az alapokat arra az időszakra, amikor teljes egészében visszatér a pörgős diákélet. „Ezenkívül fontos szerepet kapna a jövőben a mentorprogram, amely az online oktatás miatt háttérbe szorult” – tette hozzá Hatos Attila.

Az online oktatás elszenvedői a másod- és harmadévesek

A koronavírus-járvány virtuális térbe szorította az oktatást, így a kolozsvári diákélet is szerényebb formában zajlott. Hatos Attila elmondta, a diákközösségben a pandémia elszenvedői leginkább a másod- és harmadéves egyetemisták, akiknek egyáltalán nem sikerült megtapasztalni, hogy milyen a kolozsvári diákélet, milyen lehetőségeket hordoznak magukban az egyetemista évek. Ezenkívül a tanítást is negatívan érintette a virtuális térbe való áttérés, eddigi felmérések és tapasztalatok szerint az online oktatás hosszú távon egyáltalán nem fenntartható, a tudást személyesen lehet legjobban elsajátítani.

•  Fotó: Facebook/KMDSZ Diáknapok Galéria

Fotó: Facebook/KMDSZ Diáknapok

„A régi jól bejáratott rendszereket, tudást elő kell venni, újra kell értelmezni, és hozzá kell rendelni az elmúlt időszak tanulságait, a diákok elvárásait. Természetesen ez sem szervezeti szinten, sem egyéni szinten nem egyik napról a másikra történik, de minden magyar egyetemistának meg kell tapasztalnia, milyen mikor tőlünk, magyar diákoktól hangos Kolozsvár” – mondta a diákszervezet elnöke.

Hatos Attila arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban a legnagyobb kihívást a személyes kapcsolatok hiánya jelentette a diákszervezet számára, amit az online tér nyújtotta lehetőségekkel próbáltak pótolni.

„Olyan eseményeket szerveztünk virtuális térben, amelyek be tudják tölteni azt az űrt, ami a személyes találkozások hiánya okozott. Megtapasztaltuk azt, amit eddig mindig az idősebb generáció mondott, hogy a KMDSZ mindig meg tud újulni, és az adott kor kihívásaira tud reagálni, hiszen tagjai mindig az adott időszak diákjai. Úgy gondolom, ha kisebb mértékben is, de sikerült fenntartani a kapcsolatot a diákokkal, a KMDSZ-tagokkal” – fogalmazta meg a diákszövetség elnöke.

•  Fotó: KMDSZ Galéria

Fotó: KMDSZ

Hozzátette, voltak olyan események, amelyeket sikerült kisebb átszervezéssel, a hatályos járványügyi szabályozásokat betartva megrendezni, például megtartották az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK) és ennek országos szakaszát, az OTDK-t is. Ezenkívül próbálkoztak a minden évben nagy népszerűségnek örvendő, számos magyar egyetemistát megmozgató KMDSZ-diáknapok online kiadásával is, viszont arra a következtetésre jutottak, hogy a virtuális rendezvény nem lehet alternatívája a koncerteket, sporteseményeket és számos közösségi eseményt felvonultató diákmegmozdulásnak, így jövő májusban, ha a járványhelyzet megengedi, hagyományos keretek között tartanák meg a rendezvényt – mondta az elnök.

Érdekképviselet minden kolozsvári egyetemen

A KMDSZ programpontjai között szerepel a diákok érdekképviselete és -védelme. Hatos Attila elmondta, az elmúlt két évben a szervezet törekedett arra, hogy azokban a felsőoktatási intézményekben, ahol van magyar nyelvű oktatás, a diákok képviselete biztosítva legyen, azonban azokon az egyetemeken, ahol nem tanulhatnak magyarul a hallgatók, nehezebben működik az érdekvédelem is.

„Azokon az egyetemeken, ahol nincs magyar oktatás, de vannak magyar közösségek, a KMDSZ tanügyi referenseket delegált, ami azt jelenti, hogy ez a személy nem az egyetem által legitimizált diákképviselő, viszont a magyar diákok problémáit a román kollégákkal közösen feltérképezi és megoldást talál rá” – jegyezte meg az elnök. Sikertörténetként említette a kincses városi Műszaki Egyetemen tevékenykedő KMDSZ-es tanügyi referens helyzetét, aki az idéntől hivatalos kari diákképviselő lett, és a szenátusba is megfigyelőként részt vehet.

Mint elmondta, a szervezet egy projektet indított a tavasszal, melynek része volt egy kutatás is, amelynek keretében feltérképezték a kolozsvári magyar diákok érdekképviseleti helyzetét, és egy olyan stratégiát dolgoztak ki, ami egyetemtől függetlenül eszközt ad a hallgatók kezébe jogaik érvényesítéséhez.

„A pszichológia egyetemen nemrég történt Szamosközi-ügy is jó példa arra, ha a diákok a megfelelő felületeken és szervezetek irányába jelzik a problémáikat, megoldás is születik. Ebben a témában sikeresen együtt tudtunk dolgozni a BBTE diákképviselőivel, -szenátoraival, -prefektussal, így közösen a szövetség kezdeményezésére sikerült egy régóta fennálló problémát megoldani. A KMDSZ a jövőben is igyekszik hangsúlyt fektetni a hallgatók érdekvédelmére, és minden felsőoktatási kérdésben egységes álláspontot fog vállalni” – jegyezte meg Hatos Attila.

Hozzátette, következő lépésként kiadnának egy hallgatói kisokost, amelyben a kolozsvári egyetemek diákstatútumát lefordítanák magyar nyelvre, továbbá létrehoznának egy olyan felületet is, ahol a diákok név nélkül jelezhetik azokat a problémákat, amelyekkel naponta szembesülnek a felsőoktatásban.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
2026. április 18., szombat

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában

Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában
2026. április 16., csütörtök

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó

A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó
Hirdetés
Hirdetés