2009. július 22., 10:572009. július 22., 10:57
A Daily Variety szerint a Sony Pictures már közel van ahhoz, hogy összehozza a jogtulajdonossal, a londoni koncertet szervező AEG Entertainmenttel az 50 millió dolláros szerződést, amely az egész világra szóló jogokat adna a stúdiónak a főpróba felvételeire. A film állítólag az év végén már a mozikba kerülne.
A Variety szerint várhatóan Kenny Ortegára bízza a stúdió a film elkészítését. Ő volt a Jackson halála miatt csak a próbákig jutó This Is It nevű koncert koreográfusa, és a Walt Disney sikerfilmjének, a High School Musicalnek a rendezője.
Eddig csak egy rövidke részlet került nyilvánosságra a főpróbáról. A július 2-án közzétett videoanyag két nappal azelőtt mutatja Jacko ének-tánc próbáját társaival a Los Angeles-i Staples Centerben, hogy a popsztár meghalt.
Akkor még úgy beszéltek Jacksonról, mint aki nagyszerű formában van, ezt mondták azzal a próbával kapcsolatban is, amelyet a június 25-én bekövetkezett halála előtt egy nappal tartottak. Jacko halálának pontos okára a toxikológiai vizsgálat adhat magyarázatot, ezt azonban még nem kapta meg a halottkémi hivatal.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.