
2009. május 14., 11:352009. május 14., 11:35
Románia képviseletében Elena a The Balkan Girl’s című számmal lopta be magát a zsűri szívébe. A Törökországot képviselő, Belgiumban élő énekesnő, Hadise szívdobbanásról szóló dalával jutott tovább. Izraelnek egy arab–izraeli duó békedala hozta meg a sikert. Bosznia-Hercegovina Regina nevű fiúcsapatával lett döntős. Svédországot egy operaénekes képviseli idén.
A portugál induló pedig a hagyományokhoz híven saját anyanyelvén énekel. Népzenei elemeket vonultat fel az örmény testvérpár is. Romániát pedig egy román–macedón énekesnő juttatta a döntőbe. Málta az „örök favorit” Chiarát küldte, aki már harmadjára vesz részt az Eurovíziós Dalversenyen. A finnek egy négy aranylemezes együttessel jutottak tovább. Izland is tapasztalt énekesnővel állt a színpadra, Yohannának tízéves korában jelent meg először lemeze.
A mai, második elődöntőben lép színpadra Magyarország képviseletében Ádok Zoli, aki tegnap úgy nyilatkozott, a második elődöntő mezőnye sokkal erősebb lesz, mint a keddi volt, így kemény versenyre számít ma este. A legnépszerűbb magyar eurovíziós rajongói oldal szerkesztője is azt hangsúlyozta, hogy könnyebb dolga lett volna a magyar versenyzőnek a keddi középdöntőben, mint a másodikban lesz. Klész Imre szerint továbbra is elmondható, hogy Magyarország döntőesélyes. A szerkesztő szerint a papírforma érvényesült, az előzetes várakozásoknak megfelelő eredmény született kedden.
Az Eurovíziós Dalversenyen részt vevő 42 ország előadói a tavalyihoz hasonlóan idén is először két középdöntőben állnak színpadra. A május 16-i döntőben a két elődöntő húsz legjobb produkciója mellett a házigazda oroszok, és a négy nagynak is nevezett ország jelöltje, a brit, a német, a spanyol és a francia versenyző szerepel majd.
Az első Eurovíziós Dalversenyt 1956-ban rendezték hét ország részvételével a svájci Luganóban. A versenyt a közszolgálati televíziókat tömörítő EBU (European Broadcasting Union) szervezi. A győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az Abba, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, vagy a The Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és Dana International, nem is beszélve a svájci színekben induló Celine Dionról.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.