2010. január 15., 11:192010. január 15., 11:19
A magyar származású drámaíró, George Tabori szokatlan témájú színművét mutatják be a budapesti Nemzeti Színházban. A darab egyik főhőse egy gátlásokkal teli fiatalember, akit Adolf Hitlernek hívnak, a másik egy zsidó könyvárus, aki éppen Mein Kampf című művén dolgozik. „Tetszett az anyag, mert végtelenül szabad.
Persze bizarr a téma, maga a cím is. Tábori nagyon komoly, hátborzongató történésekkel kapcsolatban képes viccelni, méghozzá remekül. Szeretem a humort, de nem könnyű olyan anyagot találni, ami úgy tud humoros lenni, hogy közben karcos is, vagyis nemcsak vicces, hanem közben veszélyes” – szólt motivációiról Rába Roland, az előadás rendezője. Mint mondta, nyilvánvaló, hogy a közönség tisztában van vele, a festőként indult diktátor mit művelt később, a harmincas-negyvenes években.
Tábori azonban éppen ezzel játszik: Hitlert annak fényében is jellemzi, ami majd csak később derült ki róla; mégis, művében egy kamasz Hitlert látunk a huszadik század első évtizedében, akiből még akármi is lehetett volna – hívta fel a figyelmet. Rába Roland szerint az előadás óhatatlanul rengeteg asszociációt kelt, akár az előadók szándékain túlmutatóan is. „A szerző, akinek apja Auschwitzban vesztette életét, úgy játszik a nácizmus borzalmával, hogy az egyenesen meghökkentő: elképesztően keserű komédiát, mély és felszabadító bohózatot teremt belőle” – fogalmazott a rendező.
Mint a Hitlert alakító Mátyássy Bence elárulta, a felkészülés során szándékosan nem kutatta a diktátor életét. „Nem akartam, hogy ez hatással legyen rám, mert ahogy Tábori György mondja: akárkiből lehet Hitler, a történelem kiszámíthatatlan”. A darabbeli Adolf buta kisfiú, akit fiatal élete során számos sérelem ért. Tragédia, hogy mivé vált később, ám ezt akkoriban Bécsben még senki nem sejthette – vélekedett a fiatal színész. Mint megjegyezte, bajuszával, félrefésült hajával a későbbi Hitler már olyan toposz, amely mindenkibe beleégett; az előadásban azonban mód volt rá, hogy esendővé is tegyék a figurát. „Csak úgy jön ki a darab abszurditása, ha néha meg is sajnáljuk ezt a kis hülyét” – fogalmazott.
A Halál asszony szerepében a Nemzeti színpadára visszatérő Törőcsik Mari bevallotta, először megrémült, amikor meghallotta, hogy Rába Roland rendezi a darabot. „Azt gondoltam, már megint egy színész, aki nekiáll rendezni? De hála istennek, ő valóban rendező. Inspirálhatom őt, de ő diktál: határozottan megmondja, mit szeretne” – számolt be a közös munkáról a kétszeres Kossuth-díjas színművész. A Mein Kampfról szólva Törőcsik Mari hangsúlyozta: nagy gesztus volt ez a darab egy zsidó író tollából. Ha jó lesz a produkció – és szerinte Rába Roland jól rendezi –, akkor a közönség a helyén fogja kezelni az előadást és magát Hitlert is. A Nemzeti Színház színpadán Sinkó László (Schlomo Herzl könyvárus), Makranczi Zalán (Lobkowitz), Mátyássy Bence (Hitler), Mészáros Piroska (Gretchen) és Törőcsik Mari (Halál asszony) mellett a kisebb szerepeket László Attila, Földi Ádám, valamint Gerlits Réka alakítja; a zongorista Komlósi Zsuzsa.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.