2010. június 17., 10:092010. június 17., 10:09
„Tisztában vagyok vele, hogy a rehabilitáción az ilyenkor szokásosnál gyorsabban esem át, ez valójában másfél-két évig is eltartana. Mégis úgy érzem, hogy fizikailag és pszichésen is elég erős vagyok ahhoz, hogy folytassam a hegymászást, és lelkileg is ez tenne a legjobbat” – fejtette ki a Mount Everest első magyar meghódítója. Erőss múlt héten Ausztriában vett részt felkészülési túrán, és kétszer egyhetes erdélyi túrát is tervez a himalájai indulás előtt. A világon tizennégy 8000 ezer méternél magasabb hegycsúcs van, Erőss ezek közül eddig nyolcat mászott meg, a 8201 méteres Cso Oju lenne a kilencedik. Elmondása szerint idén lépte át a húszat azok száma, akik mind a tizennégy csúcsot meghódították; mint mondta, ebbe a „klubba” szeretne ő is idővel belépni. „A mászáson kívül is sok elfoglaltságom van: nemrég gyermekem született, építkezünk, a fotóimat, filmjeimet rendezem” – beszélt terveiről Erőss.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.