2010. január 08., 10:372010. január 08., 10:37
Erőss a hétvégén két másik hegymászótársával együtt szenvedett súlyos balesetet a Magas-Tátrában: egy hólavina sodorta el őket a Kopky hegygerincen, majd 10 órán keresztül vesztegeltek a hóban.
Erőss Zsolt egyik lábát kedden megműtötték, a hegymászó elmondása szerint az orvosok úgy vélekedtek, nem lesz már teljesen tökéletes a lába. Egy esetleges újabb műtétről a későbbiekben döntenek, az viszont tény, hogy a nyílt törést szenvedett lábának jelenleg rossz a vérellátása – mondta a kórházban nyilatkozva Erőss.
A hegymászó azt is kifejtette, hogy a bal lábában a törés nem olyan veszélyes, a jobb lába, amin nyílt törése volt, súlyosabb állapotban van, és hogy egy jó bakancs volt rajta a baleset idején – talán ennek köszönheti, hogy nem történt még nagyobb baj. Arra a kérdésre, hogy megérte-e két másik társa életéért kockáztatni a saját testi épségét, a hegymászó azt felelte: nem is volt ideje mérlegelni, azt tette, amit abban a pillanatban jónak látott.
Mint kifejtette, ez tulajdonképpen egy úgynevezett levezető túra volt, amelynek igazából nem volt tétje, és társaival együtt ezen a helyszínen nem számítottak különösebb veszélyre. Azt is elmondta, hogy óriási szerencséjük volt, hogy telefonon gyorsan segítséget tudtak kérni, és megemlítette Mécs László hegymászó kollegája nevét, akinek nagyon sokat köszönhetnek, mert ő közvetített a hegyi mentők és közöttük.
A hegyi mentők aztán hordágyakon a Poprádi-tóig vitték őket, vasárnap reggel a poprádi kórházba szállították őket, és ott stabilizálták állapotukat az orvosok. A három hegymászó közrül ketten vannak még kórházban, egyikük már nem szorul orvosi ellátásra.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.