2010. július 08., 10:042010. július 08., 10:04
„Tényleg, már majdnem négy éve nem játszottunk a rendezvényen. Ezt amúgy bánjuk, mivel előtte minden évben jelen voltunk. Ennek az az oka, hogy a legutóbbi években a dátumok nem voltak megfelelőek számunkra. Ami nagyon megmaradt bennünk az az, hogy igazi rockközönség jár ide ki. Évente több mint 50–60 fellépésünk van, de akadnak olyan helyek, főleg a rock jellegű rendezvények, ahol a rockzene kedvelői jelen vannak és igazából ezek a legjobb bulik. A Rockmaraton pedig az a hely, ahol önmagunkat adhatjuk, és a legkedveltebb dalainkat játszhatjuk” – fogalmazott a gitáros. A beszélgetésből az is kiderült, hogy a mostani fellépésükön hallható, látható lesz a Defender együttes a régi jó rockműsorral, de lesznek új dalok, melyeket Erdélyben a nagyközönség itt hallhat először, a megfogalmazásuk szerint „kemény rock zenét tartalmazó” lemezünkről is játszanak pár dalt.
A Rockmaraton harmadik napján, pénteken a fellépők között ott találjuk a magyarországi AB/CD tribute zenekart is. Ők sem először járnak Erdélyben, ez együttes basszugitárosa, Molnár Tibor elmondása szerint az emberek vendégszeretete és a gyönyörű Székelyföld az, ami újra meg újra visszacsalogatja őket. A tribute csapat idő hiányában saját szerzeményeket nem tudott összerakni az idei megmozdulásra. „Akkora az igény az AB/DC-show-ra, hogy minden erőnket kiveszi a turné. Ágyút, pirót, vizuáltechnikát is be szoktunk vetni, de újabban csak a megszólalásra helyezünk mindent, mivel a koreográfia teljesen kész” – fejtette ki Molnár Tibor, de a csapat váltig állítja, hogy semmi nem lehet elég a profi megszólalás oltárán. Ők korábban csak egyszer voltak a Rockmaratonon. „Nagyon örülünk, hogy most megint összejött. Legutóbb a koncert után igyekeztünk egy másik fellépésre, de most maradunk éjszakára is. Lesz idő beszélgetni, iszogatni egyet a régi és új barátokkal” – taglalta az AB/CD gitárosa.
A minőségi zajok fesztiváljának utólsó napján többek között fellép az idegenlégiósnak számító, folk-metált játszó finn Korpiklaani (magyarul Erdei törzs) zenekar, akik saját bevallásuk szerint két dolgot szeretnek: inni és zenélni. Nem meglepő ezek után, hogy legutóbbi lemezük felvezető dalának címe Vodka.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.