Hirdetés

Embereket „gyógyítani” verseken keresztül: kovásznai orvostanhallgató a Budapesti Nemzeti VERSeny különdíjáról

A kovásznai Deák Gellért Gedeon elnyerte a zsűri különdíját a budapesti versmondó versenyen •  Fotó: Nemzeti VERSeny/Facebook

A kovásznai Deák Gellért Gedeon elnyerte a zsűri különdíját a budapesti versmondó versenyen

Fotó: Nemzeti VERSeny/Facebook

A világ több pontjáról érkezett versmondók mérkőztek meg múlt hétvégén Budapesten a Nemzeti VERSenyen. A megmérettetésen a zsűri különdíjjal értékelte a kovásznai Deák Gellért Gedeon produkcióját. Az orvostanhallgató fiatalember a versenyen szerzett élményeiről, tapasztalatairól és további terveiről beszélt a Krónikának.

Deák Szidónia

2022. október 16., 21:212022. október 16., 21:21

Hetedik alkalommal hangzottak el versek a világ minden pontjáról érkező versmondók előadásában a múlt hétvégén Budapesten. A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház szervezte Nemzeti VERSeny keretében nyolc hónapon át versengtek versmondással és megfilmesített versekkel a Magyarországról, a Kárpát-medencéből, így Erdélyből, továbbá Nyugat-Európából és a tengerentúlról is benevezett jelentkezők.

A budapesti Nemzeti Színházban huszonöt résztvevővel megszervezett élő szuperdöntőt a helyszínen és a Facebookon is követhették a nézők.

Hirdetés

A kétnapos, maratoni versmondás és a vetített versklipek hatalmas repertoárt kínáltak, a versenyzőktől három verset hallhatott a közönség, amelyek közül egy Jókai Anna, Nemes Nagy Ágnes, Illyés Gyula vagy Kisfaludy Sándor verse, tekintettel a költők születési évfordulóira, valamint egy klasszikus és egy kortárs magyar költő szabadon választott verse. Reflektálva a 2022. február végén kitört orosz–ukrán háborúra, az utóbbi két vers egyike a háború és a béke témájához kapcsolódott, és az egyik vers videóklip formájában volt látható.

•  Fotó: Nemzeti VERSeny/Facebook Galéria

Fotó: Nemzeti VERSeny/Facebook

A VERSenyen erdélyi versenyzőt is díjaztak, a kovásznai Deák Gellért Gedeon Ady Endre Emlékezés egy nyár-éjszakára című versének videóklipjéért különdíjban részesült.

A marosvásárhelyi orvosi egyetemen tanuló diák a versenyt követően a Krónikának elmondta, örül az elismerésnek, ugyanakkor nagyszerű élmény volt számára, hogy a színészekből, rendezőkből, szakemberekből összeválogatott zsűri egyénileg is értékelte az egyes produkciókat, a véleményekből pedig sokat tanulhat és építkezhet a jövőben, de a többi versenyző előadásait végignézve is elleshetett egy-egy frappáns gesztust, előadói technikát.

„Igazi kulturális koktél volt a hétvége, továbbá kiváló alkalom volt a találkozásra és ismerkedésre hasonló érdeklődési körű emberekkel. Úgy érzem, a közös kapcsolódási pontnak köszönhetően azonnal mély beszélgetések, barátságok alakultak ki az addig ismeretlen emberek között” – osztotta meg tapasztalatait Deák Gellért Gedeon. Hozzátette, a verseny egyik érdekessége, hogy nincs korhatárhoz kötve, a megmérettetésen 9 éves kisgyerektől egész a 70 éves hölgyig minden korosztály képviseltette magát a világ minden pontjáról.

•  Fotó: Nemzeti VERSeny/Facebook Galéria

Fotó: Nemzeti VERSeny/Facebook

Patológiakönyv és költészeti antológiák

A negyedéves orvostanhallgató elmondta, a Facebook közösségi oldalról értesült már korábban a megmérettetésről, azonban tanulmányai mellett túl nagy kihívásnak tartotta, hogy benevezzen. „Az évek során azonban egyre inkább kezdett hiányozni a színpad, a művészet világa. A benevezés amolyan menekülési vágynak tudható be a vizsgaidőszak fáradalmaiból. Amikor már nem bírtam a tudományos morfológiai leírások értelmezését, akkor a patológiakönyvemet költészeti antológiákra cseréltem. Úgy gondoltam, hogy igazából semmi veszítenivalóm nincs azáltal, ha benevezek a versenyre, legfeljebb nem jutok tovább, de akkor is legalább kikapcsolódom, és kicsit a lelkemmel is foglalkozom” – mesélte Deák Gellért Gedeon.

Hozzátette, miután továbbjutott, a második fordulóban egy videóklipet is kellett készítenie, ami épp vizsgaidőszakra esett, így kissé elbizonytalanodott.

„Az az elvem, hogy ha az ember csinál valamit, azt csinálja jól, de a videóklip-készítés időigényes, és idővel én nem igazán bővelkedtem. Miután több napom is ráment az előkészületekre, úgy gondoltam, hogy most már igazi értéket szeretnék létrehozni, ami sokszor áldozattal is jár. Visszatekintve, úgy érzem, hogy jól döntöttem, és minden rá fordított percet megért a verseny” – fejtette ki.

A vers mint menedék a hétköznapok zajától

A repertoárja kapcsán elmondta, a versek kiválasztásánál egyik fontos szempont volt, hogy minél több oldalát megmutathassa a zsűrinek, így Ady Endrétől választotta az Emlékezés egy nyár-éjszakára című klasszikust, aminek globális üzenete van, a háború kitöréséről szól, „ami sajnos újból és újból megtörténhet”. Második versként személyesebb, két ember kapcsolatát, a közös világukat megjelenítő alkotást szeretett volna tolmácsolni, ezért esett a választása Nemes Nagy Ágnes A szomj című versére, amely „egyedi hangon dolgozza fel a valóságot”.

•  Fotó: Nemzeti VERSeny/Facebook Galéria

Fotó: Nemzeti VERSeny/Facebook

Utolsóként pedig egy fiatal kortárs költő, Vass Csaba Amikor egyedül vagy című költeményét adta elő, mely a magányól szól.

„A felkészülés során az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy tisztában voltam vele, ezeket a verseket nagyközönség előtt kell majd előadnom, márpedig a Nemes Nagy Ágnes- és a Vass Csaba-vers nagyon személyes hangvételű. Olyan dolgok fogalmazódnak meg bennük, melyeket az ember nem, vagy csak ritkán oszt meg másokkal, épp ezért előadni is nehéz, ha sokan vannak körülöttem” – fogalmazta meg Deák Gellért Gedeon.

A kovásznai fiatalember elmondta, a Nemzeti VERSeny megerősítette abban, hogy noha orvosnak tanul, nem szeretne távol maradni a művészet világától. „Ez az a közeg, ahová elmenekülhetek a mindennapok pörgő zajától. Szeretném ezt megmutatni a közvetlen környezetemnek is, és közelebb hozni a verset a mindennapokhoz, mert a líra menedék lehet felgyorsult világunk zavaros időszakában. Meggyőződésem, hogy a test és lélek kéz a kézben járnak, ezért nem elég egyiket sem önmagában ápolni, gyógyítani. A lélek sérülései a test fájdalmaiban nyilvánulnak meg, ezért az orvostudomány szerint is a dolgok gyökeréről sohasem szabad megfeledkezni” – jegyezte meg Deák Gellért Gedeon.

•  Fotó: Nemzeti VERSeny/Facebook Galéria

Fotó: Nemzeti VERSeny/Facebook

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
2026. október 25., vasárnap

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”

Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”
Hirdetés
Hirdetés