2009. január 30., 07:002009. január 30., 07:00
Két órával az indulás után a szerelvény hirtelen megállt, akkor senki nem tudta pontosan, hogy miért. Az eset közelében fekvő város, Lithgow akkori rendőrfőnöke most felfedte: a mozdonyvezető egy vaskos farönköt vett észre, amelyet a máig ismeretlen tettesek a sínek közé szorítottak. A most 81 éves Cliff McHardy nyugalmazott detektív elmondta: az incidenst annak idején az ausztrál kormány jobbnak látta elhallgatni, attól tartva, hogy ha az ügyre fény derül, abból \"mindenféle baj származhat\". II. Erzsébet a Nagy-Britannia és Észak-Írország alkotta Egyesült Királyságon kívül több nemzetközösségi tagállamnak, így Ausztráliának is alkotmányosan elismert államfője.
A rendőrség annak idején a britellenes észak-írországi katolikus milícia, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) helyi szimpatizánsait sejtette az akció mögött, de senkit nem vettek őrizetbe. Mindazonáltal valószínűleg nem ez volt a legveszélyesebb helyzet, amelybe a 83 esztendős II. Erzsébet csaknem hat évtizednyi eddigi uralkodása során került. Évekkel ezelőtt egy alattvaló például egészen a királynő hálószobájáig jutott a Buckingham palotában, és az ágy szélére ülve fél óráig beszélgetett az uralkodóval a munkanélküliek sanyarú sorsáról, mielőtt a biztonsági szolgálat észbe kapott volna. Egy ízben pedig a hivatalos uralkodói születésnap nyilvános ceremóniáján valaki a tömegből rálőtt; igaz, mint kiderült: a fegyverben vaktöltények voltak.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.