
2008. december 11., 07:002008. december 11., 07:00
A lelet európai perspektívában is egyedülállónak számít: a Desilónak nevezett telep a helyi kereskedelem legfontosabb központja lehetett az illírek és rómaiak között. A régészek viszonylag rövid idő alatt sok leletre bukkantak: a település mellett egy megerődített öböl maradványait is felmérték, amely elsüllyedt hajókkal, és azok rakományával – például az i.e. 1. századból származó amforákkal – volt tele.
A kereskedőváros maradványait több méteres iszap alatt fedezték fel. A cseréptöredékek mennyisége alapján bizonyos, hogy a kereskedőállomás kiemelt fontosságú lehetett. A hegyoldalban talált tereprendezés nyomaiból az is kiderült, hogy a területet már a rómaiak megjelenése előtt is használhatták. A folyóvíz és a az iszap kiválóan konzerválta a maradványokat: íjdarabok és faeszközök is előkerültek. A legkülönösebb elmélet szerint a hajók rituális okokból kerültek a víz mélyére: erről árulkodnak a darabokra tört amforák, és a mellettük talált állati csontok, fegyverek és lándzsahegyek is. Hasonló gyakorlattal korábban csak a vaskori Skandináviában találkoztak a szakemberek.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.