Hirdetés

Elkerülhető lett volna az Airbus tragédiája?

Előkerült egy kétoldalas dokumentum, amely bizonyítja, hogy már korábban komoly műszaki problémák adódtak az Air France múlt héten lezuhant 447-es járatával. A papírok szerint a gép sebességmérő műszereivel volt gond, és a rossz sebességmérők miatt más adatot kap a kapitány és a másodpilóta. Emiatt lekapcsolhat a robotpilóta – ez megmagyarázhatja a tragédiát.

2009. június 11., 11:322009. június 11., 11:32

A gép fekete doboza még mindig nem került elő, feltehetően több mint négyezer méternél is mélyebben nyugszik az óceán fenekén, de a brazil haditengerészet kutatóhajói megtalálták a gép farokrészét, amelyen nincsenek ugyan égésnyomok, de ez még nem zárja ki, hogy robbanás történt a fedélzeten. Közben 29-re emelkedett az előkerült holttestek száma.

Amint arról beszámoltunk, az Air France Rio de Janeiróból Párizsba tartó járata május 31-én éjszaka tűnt el viharos időjárási körülmények között, fedélzetén 228 emberrel, köztük négy magyarországi és egy szlovákiai magyar utassal. A holttesteket a Brazília partjaitól 360 kilométerre fekvő Fernando de Noronha- szigetre szállítják előzetes azonosítás céljából, majd a part menti Recife városba viszik tovább, hogy a szakértők DNS-tesztek és fotók alapján kétséget kizáróan megállapítsák az áldozatok személyazonosságát.

Kedden két helikopterrel el is szállították az első tizenhat holttestet a szigetre. Az azonosítás – az adott áldozat ülőhelyéből és sérüléseinek jellegéből adódóan – támpontot nyújthat a katasztrófa okainak kiderítéséhez is. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA), amely kulcsszerepet játszik az Európai Uniónak az Európán belüli polgári repülésbiztonság egyformán magas szintjének létrehozására és fenntartására irányuló stratégiájában, arra figyelmeztetett, hogy az Air France gépének tragédiáját nem okozhatta kizárólag csak a sebességmérő meghibásodása.

A hosszú távú járatok pilótáinak kiadott magyarázatában az EASA rámutatott, hogy biztonságosan lehet repülni a sebességmérő elromlásának esetén is, csak be kell tartani az üzemeltetési előírásokat. Eközben kifutott a Zöld-foki-szigetekről egy francia kutatóhajó, amely három távirányítású tengeralattjárót visz magával a katasztrófa térségébe, 1150 kilométerre a brazil partoktól. A hajó csütörtökön érkezik meg a kijelölt övezetbe, egy nappal a francia haditengerészet egyik atom-tengeralattjárója, az Emeraude után. Küldetésük kiemelni a gép fekete dobozait.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés