2009. június 09., 10:572009. június 09., 10:57
1998 és 2004 között véres polgárháború dúlt a Kongói Demokratikus Köztársaság területén, a háborúba kilenc más afrikai állam is bekapcsolódott. A fegyveres összecsapásokban és a háború okozta éhínségben, betegségekben több mint három és fél millióan haltak meg, ugyanakkor több százezren váltak menekültté. Összesen ötvenmillió ember életét nyomorította meg.
Egyébként több mint kétszáz etnikai csoport él Kongó területén, a legutóbbi harcok 2008 augusztusában kezdődtek és novemberben voltak a legintenzívebbek. Ennek következményeként több mint 250 ezren hagyták el lakóhelyüket, közel 40 000 ember menekült át Ugandába. A Goma – Észak-Kivu tartomány fővárosa – környéki táborokban, ahol a közel 250 ezer ember talált menedéket, kolera tört ki és szedi áldozatait.
A nemzetközi segélyszervezetek nehezen tudják eljuttatni a segélyeket, összesen hat segélyszervezet van jelen a térségben, ezek többnyire életmentő csomagokat – élelmiszert, takarókat, vödröket – osztanak, illetve egyetlen szervezet látja el az egészségügyi szükségleteket.
A menekültek sátrakban húzzák meg magukat, de némelyeknek az sem jut. Kukoricaháncsból építenek maguknak szállást, amire fóliát borítanak, hogy védekezzenek az eső ellen. Legtöbbjüknek nincsen megfelelő ruházata, ami védene a hideg ellen, az átlaghőmérséklet a területen éjszaka akár 5 fokra is süllyedhet.
| Az Afrikai–Magyar Egyesület harmadik alkalommal küld önkéntes orvosokat Kelet-Kongóba a Háború Gyermekei Segélyakció keretében: Pongrácz Mária marosvásárhelyi háziorvost, Veréb Ilona szegedi mikrobiológust és Nagy Andrea budapesti tüdőgyógyászt. A 3 fős csapat ma utazik el Budapestről, hogy Kairón és Entebbén keresztül érkezzen a kelet-kongói Rutshuruba, és megkezdje egy hónapos gyógyító tevékenységét. Gyógyszergyártók orvosságokkal, az EGYPTAIR pedig egészségügyi felszerelés helyszínre juttatásával járul hozzá, hogy az orvosok mobilklinikán segíthessenek a harcok következtében nincstelenné vált családokon, alultáplált, beteg gyermekeken. A magyarországi Afrikai–Magyar Egyesület a Háború Gyermekei Segélyakciójának célja, hogy adományt gyűjtsön és azt eljuttassa a Kelet-Kongóban dúló háború áldozatainak. A program keretében szervezett Önkéntes Orvosi Misszió idén két alkalommal, márciusban és áprilisban 3-3 tagú magyar orvoscsoportot küldött Kongóba. Az orvosok hathatós segítséget nyújtottak több ezer táborlakónak, főként a gyerekeknek, akik között alig találni egészséges kiskorút. |
Dr. Pongrácz Mária Marosvásárhely egyik legközismertebb, nagyra becsült háziorvosa. A Krónikának elmondta: „Nem volt könnyű bekerülni a csoportba. Negyvenkét jelentkező közül választottak ki engem és két társamat. Örvendek, hogy utazhatok, és remélem, hogy igen hasznos lesz a munkám.”
Az orvosnő 2008-ban veszítette el férjét, dr. Pongrácz Antal fogorvost, aki a marosvásárhelyi vívósport egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Az egykori párbajtőröző 1980-ban BEK-győzelmet aratott a Steauával. Kétszeres országos és kétszeres Balkán-bajnok volt, a Román Kupát hétszer hódította el. Három olimpián is részt vett, az 1972-es müncheni játékokon negyedik lett.
Pongrácz doktornő úgy érezte, változásra van szüksége ahhoz, hogy fel tudja dolgozni a veszteséget. Főleg ezért kérte felvételét a Kongóba induló csapatba. A honlapon a következő harminc napon naplószerű beszámolót olvashatunk majd a Kongóba induló orvoscsoport működéséről.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.