2007. május 10., 00:002007. május 10., 00:00
A kutatás végül azt állapította meg, hogy a túl sok tévézés a tanulási képességek rovására megy: azok a tizennégy évesek, akik naponta több mint három órát töltöttek a képernyő előtt, sokkal kisebb arányban jutottak be valamilyen felsőbb iskolába, mint azok a társaik, akik egy óránál kevesebb időt fordítottak tévézésre.
A sokat tévézők közül azok, akiknek a kutatás kezdetekor nem voltak tanulási nehézségeik, 22 százalékban nem tanultak tovább, míg az arány a jóval kevesebbet tévézők között csupán 7 százalék volt. Akiknek a kutatás elején is voltak tanulási nehézségeik, azok esetében 45, illetve 29 százalékos volt az iskolát abbahagyók aránya.
A tévézés elveszi az időt a tanulástól, a gyereknek nincs ideje kifejlesztenie az eredményes tanuláshoz szükséges képességeit. A sok izgalmat kínáló tévé mellett az olvasás vagy valamilyen szellemi feladat megoldása unalmas dolognak tűnhet. „Sok fontos kognitív képesség a kamaszkorban fejlődik ki, így ez kritikus időszak. Ha a fiatalok olvasás, a házi feladat elkészítése vagy más értékes tapasztalatszerzés helyett tévézésre fordítják a szabadidejüket, akkor ezek a képességek nem fejlődnek” – mondta a kutatás vezetője.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.