2007. július 09., 00:002007. július 09., 00:00
A rangos referenciának számító világkalauz szerkesztőgárdája évente ellenőrzi Ékeséket, akik a csökkenő konjunktúra ellenére is tartják irigylésre méltó pozíciójukat.
Az 1883-ban Eisenbach Ignác és fiai által alapított üzlet sokáig tekintélyes gyár volt száznál is több alkalmazottal. A prosperitás tárgyi emlékeinek sajnos nyoma veszett a második világháború forgatagában, a legfájdalmasabb azonban annak a 40 ezres, új-zélandi exportra szánt kesztyűtételnek az eltűnése, amely kis híján csődhelyzetbe sodorta az akkor már Ékes nevet viselő vállalkozást.
A jelenlegi tulajdonos, Ékes Ödönné a férjétől örökölte – megfogalmazása szerint kényszerből lopta – a szakmát. A bolt ma már csak forgalmaz, a húsz bedolgozó otthon gyártja az igényes kivitelezésű kesztyűket. A legfontosabb vásárlóknak a színházak számítanak, szinte kivétel nélkül valamenynyi budapesti társulat Ékeséknél gyártatja a produkciókhoz szükséges kellékeket.
A színházi világ nagy alakjai korábban is mindennapos vendégek voltak a belvárosi üzletben. Honthy Hanna például kizárólag ott dolgoztatott. Ékesné ma már nem tartja indiszkréciónak elmondani, hogy a híres dívának kivételesen csúnya szeplős karja volt, amelyet mindig Ékes-féle, könyökig érő, apró gyöngyház gombokkal díszített kesztyűbe bújtatott. Hasonlóan visszatérő vendégnek számított Ruttkai Éva színművésznő is, a legutóbbi igazán rangos vendég pedig Michael Jackson énekes volt.
Ma már csak kivételes esetben dolgoznak méret után, a bőr kidolgozottsága és a varrás igényessége azonban a klasszikus méretekben gyártott kesztyűk esetében is változatlan. Talán ezért is vannak az Ékes szalonnak a harmadik évezred elején is visszatérő vendégei külföldről – elsősorban Franciaországból. A tulajdonosnak egyetlen szívfájdalma, hogy nem nagyon ígérkezik a családban olyan, aki tovább éltetné a jövőre 125 éves múltú örökséget.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.