Hirdetés

Együtt a két ex-Beatle

Újra együtt koncertezik a Beatles két életben lévő tagja: Paul McCartney (képünkön balra) és Ringo Starr (képünkön jobbra) New Yorkban lép fel egy jótékonysági koncerten, amelynek célja a meditációoktatás támogatása.

2009. március 06., 11:212009. március 06., 11:21

A koncertet április 4-én tartják a Radio City Music Hallban a David Lynch Alapítvány javára, amely A változás belülről kezdődik (Change Begins Within) elnevezésű programja keretében eddig már 60 ezer gyermeket tanított meg a transzcendentális meditációra. A világhírű amerikai rendező a tavaly elhunyt Maharishi Mahesh jógi tanítványa volt, akárcsak a Beatles négy évtizeddel ezelőtt.

A gombafejűek 1968 tavaszán utaztak el Indiába Maharishi risikesi asrámjába (spirituális iskolájába), de az ottani szigorú élet nem ízlett nekik: Ringo Starr 10 nap után elmenekült, arra hivatkozva, hogy az indiai étel túlságosan fűszeres az ő gyomrának, Paul McCartney hat hétig bírta, a tervezett időt csak George Harrison töltötte ki, de később ő is eltávolodott a jógitól és a Krisna-tudatúakhoz csatlakozott. John Lennon később japán felesége, Yoko Ono révén a zen buddhizmussal ismerkedett.

Ennek ellenére rendkívül kreatív heteket éltek át Risikesben az együttes tagjai, Paul és John Lennon több olyan dalt is írt, amelyek az 1968 őszén megjelent dupla White Albumra felkerültek. Indiai útjuk nagy port vert fel a korabeli sajtóban, de a szenzáción túl milliók érdeklődését fordította a nyugati világban a transzcendentális meditáció felé, amelyet ma már a gyógyászatban is alkalmaznak.

„A legőrültebb pillanatokban segített nekem a meditáció, hogy megtaláljam a derűt” – mondta a koncert bejelentésekor McCartney, aki szerint „segíteniük kell a gyermekeket, hogy találjanak maguknak egy nyugodt kikötőt az egyáltalán nem nyugodt világban”. A koncerten együtt zenél a két volt Beatles-muzsikussal Paul Horn dzsesszfuvolás és a skót folkdalos, Donovan, akik 1968-ban szintén ott voltak Risikesben. A fellépők között lesz várhatóan Sheryl Crow, Eddie Vedder, Ben Harper és Moby is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés