
Fotó: Veres Nándor
Bernáthegyi kutyákat tenyészt Ruczuj Gellért jégkorongozó, aki a Csíkszeredai Sportklub kapuját védi. A sportoló számára kitűnő kikapcsolódást jelent a megfeszített edzések, meccsek után az ebekkel való foglalkozás.
2016. március 18., 17:512016. március 18., 17:51
„Aki látta gyermekkorában a Beethoven című filmet, biztosan megkedvelte a nagy testű bernáthegyit. Innen ered az én vonzódásom is a fajtához” – magyarázta Ruczuj Gellért, amikor felkerestük csíkpálfalvi otthonában, ahol öt bernáthegyi örvendezett gazdája jelenlétének a számukra elkülönített udvaron.
A sportoló mindig is szeretett volna ilyen kutyát, aztán miután családot alapított, és elköltözött szüleitől, sikerült megvalósítania régi álmát. Ekkor már megfelelő területtel rendelkezett a nagy helyigényű kutyák tenyésztéséhez, így három éve sétáltathatják az akár 95 kilogrammos súlyt is elérő bernáthegyieket. Túlzottan sok munka nincs a kutyákkal, így a jégkorong mellett többnyire jut ideje kedvenceivel foglalkozni: etetni, kifésülni, sétáltatni, felkészíteni őket a kiállításokra.
„Én tanítom be őket, én is szoktam felvezetni. Ha egy kutya veled nő fel, kölyökkorától melletted van, jobban a szívedhez nő, sokkal jobban szerethető, mint hogyha egy felnőtt kutyát veszel meg. Nevelhetőség szempontjából is számít, hogy mikor kerül hozzád, mert a bernáthegyiek 5-6 hónaposan 50-60 kilogrammosak, hogyha időben nem kezdődik el a nevelés, előfordulhat, hogy a kutya sétáltatja a gazdát, nem fordítva” – fejtette ki Ruczuj.
Azt is elmondta, az ebek nagyon érzik a hangulatát, ha nincs jó napja, próbálják felvidítani. „Egyébként minél több mérkőzés van egy sportoló mögött, annál kevesebb a meccs előtti feszültség. Fiatalabb koromban volt részem benne, nem is kevés” – emlékezett vissza. Ruczuj azt is összefoglalta, mire kell figyelni, ha ilyen kutyát választunk: megkötni nem szabad, nagy teret igényel, nehezen viseli a bezártságot, családcentrikus, kell foglalkozni vele. Szép szóval kell nevelni, akit megszeret, egy életen át kedveli.
„A kutyatenyésztés szépségét akkor érzi igazán az ember, amikor elmegy egy kiállításra, ahol szép eredményt ér el – mondta a sportoló, akinek főként nyáron van erre alkalma, „jégkorongszezonon” kívül. Amikor kiszállásokra jár, felesége foglalkozik a kutyákkal, a sétáltatásba besegítenek a nagyobb szomszéd gyerekek is.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!