
Fotó: A szerző felvétele
2008. október 08., 00:002008. október 08., 00:00
Égig érhetne az ének, Egyszerű dal, Segítség és természetesen a Rumblues – említettek néhányat a Metropol együttes zenészei a vasárnapi, nagyváradi jubileumi koncertjükön felcsendülő dalok közül.
„Legutóbb 28 évvel ezelőtt, 1980-ban léptünk fel a művelődési házban, és kitört a botrány, mert az emberek betörték a jegypénztár ablakát, minket pedig behívattak a Szekuritátéhoz. A művelődési házban volt egyébként a próbatermünk, és ma már tudjuk, hogy figyeltek bennünket 1975 és 1981 között, és azt is, hogy kik voltak a besúgók” – mondta Virányi Attila basszusgitáros, aki az 1968-ban létrejött együttes alapító tagja volt. Virányi Németországból jött haza a koncertre, Orbán András gitáros Magyarországról érkezett, Nagy Gábor (Bigus) basszusgitáros Finnországból, másik gitárosuk, Trifán László jelenleg is Nagyváradon él.
A dobok mögé a váradi Trendler József ül majd vasárnap, de fellép Szász Ferenc magyarországi gitáros is, akivel az együttes tragikus hirtelenséggel elhunyt volt dobosa, Ráduly Béla (Béluci) dolgozott együtt Magyarországon. Az együttes készítette el egyébként 1978-ban az egyetlen erdélyi magyar rocklemezt, a Fehér albumot.
Régi barátok,
Az énekes és zongorista Kovács Péter (Kovax) neve sem ismeretlen a közönség előtt, hiszen Nagyváradról települt ki, és lépett már fel az együttessel, de Magyarországon például az LGT-vel és Zoránnal is zenélt. Traian Cosma gitáros Ausztráliából jött haza, hogy fellépjen a jubileumi koncerten, de várják még Bécsből Márkus Barbarossa Jánost is. A Metropol előzenekara a Party Band lesz, a meglepetésfellépő a Trendlers nevű kvartett.
A koncert előkészítése már jó ideje folyik, mondta Cosma. Elkészültek a hangfelvételek, e-mailben keringtek a dalok Ausztrália és Németország között. Hétfő óta egyébként a Bocskay Művelődési Házban próbálnak, szombattól pedig „élesben”, a szakszervezetek házában végzik az utolsó simításokat, beállítják a hang- és fénytechnikát, árulta el Virányi Attila. Azt azonban már nem is tudták hirtelen összeszámlálni, hogy az elmúlt negyven évben hányan is fordultak meg a Metropolban. Nagyváradon legutóbb 2004-ben, a színházban hallhatta őket a közönség, a Remember Ráduly Béla című emlék- és könyvbemutató koncerten. Az együttesről dokumentumfilm is készült, melyből – ha műszakilag megoldható lesz – részleteket vetítenek a koncerten.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.