2008. augusztus 06., 00:002008. augusztus 06., 00:00
Az erődítményben a váradi Tempo Majorette csoport készülődik ezen a héten a debreceni virágkarneválra, ahol a Berettyóújfalui Ifjúsági Fúvószenekarral közösen lépnek majd fel. „A teljes Biharország képviselteti ott magát, hiszen a Bihar megyei lányok egy Hajdú-Bihar megyei fúvószenekar kíséretében lépnek fel a karneválon” – mondta büszkén Meleg Attila, a mazsoretttábornak otthont adó Matyi Műhely bábszínház vezetője. Egyébként idén ez már a második egyhetes tábor, ahol a menettánc alapjaival ismerkedhetnek meg a gyermekek. A tánccsoport tagjai mellett tegnap négy kislány (ők az első táborban is ott voltak) utánozta lelkesen Kiss Réka tamburmazsornak és segítőjének, Vincze Henriettának mozdulatait. A váradi lányok már fúvószenekar zenéjére gyakorolnak. A zene egyelőre CD-ről szól, ám pénteken délelőtt Nagyváradra látogat a fúvószenekar, aznap 11 órakor a szülők és az érdeklődők is láthatják a közös műsort, amelyet egy nappal a cívisvárosbeli virágkarnevál előtt Berettyóújfaluban is bemutatnak majd a Tempo Majorette tagjai.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.