2007. augusztus 13., 00:002007. augusztus 13., 00:00
A Friedrichshain kerületben álló, hatemeletes, 39 szobás Ostelt hosszú hónapok kutatómunkája után rendezték be teljesen úgy, hogy az megfeleljen az NDK-s hagyományoknak a lámpáktól a szőnyegekig, sőt még arról is gondoskodtak, hogy korhű televíziókat helyezzenek el a szobákban, és ezeken hajdani „elvtársi találkozókról” készült filmeket nézhessenek az érdeklődők. „Csak tréfa az egész, nem vagyok nosztalgikus, csupán egy időutazást kínálok” – nyilatkozta Daniel Habig igazgató. Ez a múltidézés legfeljebb 51 euróba kerül, ennyi az ára egy kétszemélyes szobának.
Az egykori „vasfüggöny” mögötti országok hajdani vezéreinek nem is annyira aprópénzre váltása nem csupán németországi jelenség. Egy szerb hajóskapitány például megvásárolta 104 ezer euróért a Joszip Broz Titónak a montenegrói kormány tulajdonában lévő jachtját, a Primorkát, hogy luxusutakat kínáljon vele az Adrián. Moszkvában a Kard és Pajzs nevű étterem, amelyet az egykori szovjet titkosszolgálat, a KGB jelképéről neveztek el, a Lubljanka, a szervezet egykori központja közelében áll és virágzik, benne Sztálin-mellszoborral és az összes egykori rettegett főnök arcképével díszítve.
Bár korántsem reklámozzák ennyire, ma is kedvelt turistahely Adolf Hitler nácivezér egykori „sasfészke”, a berchtesgadeni Kehlsteinhaus, ahol 3,90 euróért egy sör mellett csodálhatják a turisták a panorámát. Ennél lényegesen drágább a fasiszta Benito Mussolini rezidenciája Garganóban, amelyet a „Salói Köztársaság” idején, 1943 őszétől használt. Ebből ötcsillagos szálloda lett, ahol japánok, amerikaiak és németek akár 2200 eurót is hajlandók áldozni egyetlen éjszakáért.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.