Hirdetés

DiCaprio mint szupertolvaj az élen

A nézőket és a kritikusokat is zavarba hozta, hogy voltaképp miről is szól Christopher Nolan Eredet című filmje, de a hétvégén bemutatott sci-fire több mint 60 millió dollárért fogytak el a jegyek Észak-Amerikában. „Ez egy okos film, és ha okosnak érzi magát, kösse be a biztonsági övet, és élvezze az utazást” – mondta David Fellman, a Warner Bros. amerikai forgalmazási főnöke.

2010. július 20., 10:502010. július 20., 10:50

A sikerhez nemcsak a két jól csengő név – Nolan és a főszereplő Leonardo DiCaprio – járult hozzá, nyilván sokat számított, hogy a Warner százmillió dollárt költött a produkció marketingjére. A 60,4 millió dolláros hétvégi észak-amerikai bevételt a külföldi piacról befolyt 15,6 millió dollár is megfejelte. A jövő héten további 29 országban, köztük Romániában – július 30-án – és Magyarországon is vetíteni kezdik a filmet. A sötét lovag című óriási kasszasikert hozó Batman-mozi rendezőjének 160 millióból készült sci-fijében DiCaprio szupertolvajt alakít, aki társaival az emberek titkait nyúlja le álmaikba férkőzve. A sci-fi alapötletét még a Batman-filmek előtt találta ki Nolan, akinek első filmjeiből – különösen a Mementóból – már kiderült, hogy a rendezőt foglalkoztatja a tudat és az emlékezet működése. Most ezt a témát bonyolítja tovább: a filmbeli tolvaj utolsó megbízása egy minden eddiginél különösebb feladat: ezúttal gondolatlopás helyett egy gondolatot kellene beleplántálnia áldozata agyába.

„Eleinte horrorfilmben gondolkodtam, de aztán ez lett belőle, mert azt akartam, hogy az álmok kulcsfontosságú szerepet töltsenek be a sztoriban. Ellenállhatatlan gondolatnak találom, hogy valaki képes behatolni az ember álmaiba és ellopni egy gondolatot. Az egész film azon alapul, hogy amíg álmodunk, valósnak érezzük, ami az álomban történik”.A box office lista második helyét az előző hétvégi befutó, a Despicable Me című 3D-s animáció foglalta el. A Universal első 3D-s meséje az eltelt tíz napban összesen 118,4 millió dollárt keresett Észak-Amerikában. Nicolas Cage szerdán debütált akcióvígjátéka, a Disney-stúdióban gyártott Varázslótanonc jókora csalódást keltve került a harmadik helyre mindössze 17,4 millió dolláros hétvégi jegyeladással. A hétvégi box office negyedik és ötödik legjobb bevételi eredményét a Napfogyatkozás című vámpírrománc és a Toy Story 3 című 3D-s animáció érte el. Az egy hónapja bemutatott Toy Story 3 a hétvégi jegyeladással elérte a 363 millió dolláros összbevételt, és ezzel az év eddigi legsikeresebb produkciója Észak-Amerikában.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés