2008. december 16., 10:322008. december 16., 10:32
Pénteken lépett kapcsolatba feleségével, aki értesítette a hatóságokat, és egy ausztrál hajó sietett az evezős segítségre. Az óceánon töltött idő alatt a kalandor lesoványodott, és bozontos szakállt növesztett. „Jól vagyok, csak nagyon kimerültem. Szükségem van a pihenésre” – mondta Bellini. „Az elkövetkező napokban az időjárás még rosszabbra fog fordulni. Nagyon, nagyon nehéz volt kitartani” – tette hozzá az evezős, aki már sikeresen átszelte a Földközi-tengert és az Atlanti-óceánt. Bellini elmondta, hogy az úttal nem rekordot akart dönteni, hiszen nem ő az első, aki egyedül vállalkozott a Csendes-óceán átevezésére, és az sem biztos, hogy az általa megtett táv volt az eddigi leghosszabb. A kaland célja saját maga korlátainak megismerése volt. „Mindenekelőtt azért keletem útra, hogy átszeljem a Csendes-óceánt, de azért is, hogy felfedezzek önmagamban valamit” – magyarázta.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.