
2009. június 12., 11:502009. június 12., 11:50
Az időpont nem véletlen, hiszen előző nap a nyíregyházi repülőtér ad otthont a magyar bajnokság újabb futamának, majd azt követően a legtöbb versenyző Szatmárnémetibe ruccan át, hogy másnap a helyi közönség előtt mutatkozzon be.
A kvalifikációs futamokat követően következnek az éles „összecsapások”: a döntőbe minden kategóriából 8-8 pilóta és autója jut be, a direkt kieséses rendszerben zajló küzdelmekben pedig már minden századmásodperc számít. A legjobb 8 időt elért autó, kategóriától függetlenül, egy Szuperdöntőnek nevezett látványos fináléban méri össze az erejét.
A versenyre mindkét országból jelezték részvételi szándékukat, Romániából Temesvártól Bukarestig érkeznek versenyzők, akik legtöbbször átalakított sportautókkal próbálnak szerencsét. A gyorsulási versenyek őshazája az Egyesült Államok, ott külön erre a célra épített, bivalyerős versenygépek, dragsterek is rajthoz állnak.
A rendezvény keretében Romániában először lesz látható a magyarországi Erdős Csaba 3000 lóerős dragstere, amelyik a legerősebb ilyen jellegű gép Közép-Európában, és 0,9 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet. A szörnyeteg olyan látvány- és hangélményt nyújt, amelyhez esetleg egy rakéta kilövését lehetne hasonlítani.
Emellett más épített, illetve tuningolt autókat is kiállítanak a Chevrolet DragRacingen, ahol drift-bemutatót is rendeznek majd. A drift szintén egy különleges versenyzési forma, amelyben az autóknak úgy kell megtenniük az adott távot, hogy minél kevesebbet haladjanak a szokásos módon egyenesen – a lényeg a hátsókerék-meghajtású járművek folyamatos pörgetése, csúsztatása.
Az érdeklődőket már reggel nyolc órától várják különböző programokkal, sőt a kíváncsiabbak ekkor még betekinthetnek a betontorpedók motorházteteje alá, vagy elleshetik a profi pilóták kulisszatitkait.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.