
Charli D'Amelio
A TikTok videomegosztó portál legnagyobb sztárja majdnem kétmillió dollárral többet keresett tavaly, mint a világ egyik legnagyobb olajvállalatának vezetője egy évvel korábban – jelentette pénteken az Axios amerikai hírportál.
2022. január 14., 19:162022. január 14., 19:16
A lap a The Wall Street Journal című politikai gazdasági napilap összesítésére hivatkozva azt írja, hogy Darren Woods, az ExxonMobil elnök vezérigazgatója 2020-ban 15,6 millió dollárt vitt haza, míg Charli D'Amelio, a TikTok legjobban kereső alkotója tavaly 17,5 millió dollárt keresett. A hatalmas összeg szponzorálásból, saját divatáru márkájából és a Hulu streamingszolgáltató által készített egyik sorozatból származott.
Bevételével D'Amelio megelőzte a 14,7 millió dollárt kereső Kevin Johnson Starbucks-vezért, a 13,1 millió dolláros gázsival rendelkező Ed Bastiant, a Delta Airlines első emberét és Chris Kempczinskit is, aki a McDonald's elnök-vezérigazgatója és 2020-ban 10,8 millió dollárt keresett.
Ő volt az első a portálon, akinek 50, majd 100 millió követője lett. 2019 óta aktív. Rövid videóit több millióan nézik, van amelyiknek a nézettsége majdnem az 50 milliót is eléri.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!