2007. április 03., 00:002007. április 03., 00:00
Napégette orral, bekötözötttérddel, bokával, fájdalomtól hasogatottlábbal estek be a célba, ahol újságíróknépes tábora várta őket. A görkorisokcélja az volt, hogy figyelmeztessék az embereket akörnyezetvédelem fontosságára, a fokozódóglobális felmelegedésre, valamint arra, hogybármelyikünk lecserélheti füstölgőgépjárművét környezetkímélőkerekeken guruló szerkezetekre. „Nagyon nehéz volt azút, főleg az utolsó három nap” –nyilatkozta lapunknak Kelemen Attila, a csoportot kísérőgépkocsi vezetője. – Számomra is fárasztóvolt, pedig én ültem, hát akkor a társaimnak,akik két lábbal taposták a kilométereket.”Hegyeli Hunor görkorcsolyás úgy vélte,sokkal többet kellett volna edzeniük, hiszen nagy akülönbség aközött, amikor esetenkéntegy-egy nap alatt tettek meg 100 kilométert, és amikornap nap után gurulták végig ugyanazt a távot.
Az emberek kávéval,teával, élelemmel kínálták acsapatot minden érintett helyszínen, a fáradságosút terhét azonban senki sem vehette át a„lábukból”. „Az utolsó három naponmár fájdalomcsillapítókkal éltünk,este a szálláshelyünkre úgy tudtamfelmenni, hogy Blizik Anita támogatott, alig álltam alábaimon – vallotta be Demeter Zsolt, a csapat főszervezője.– Tíz napig lényegében össze voltunkzárva, minden pillanatban együtt voltunk, és ehheza helyzethez sem volt könnyű alkalmazkodni”.
A fiatalok vállalkozásáta hazai útviszonyok is nehezítették, báraszfaltos utat választottak, a kátyús útburkolatbokapróbálónak bizonyult. Az utolsókilométerek voltak a legnehezebbek, ráadásulBihardiószeg és Jankafalva határában többkilométeren apró kaviccsal leszórt útburkolattalkellett megküzdeniük. Bár eső is áztattaőket, az út nagy részét napsütötte,derűs időben tették meg. Hogy az embert próbálókörútra vállalkozó Blizik Anita, DemeterZsolt, Májer Ádám, Hegyeli Hunor ésKelemen Attila neve bekerül-e a Guiness Rekordok Könyvébe,azt még nem tudni. A dossziécsomagot a napokbantovábbítják Angliába, a válaszrakét hónapot kell várniuk.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.