
2008. november 27., 00:362008. november 27., 00:36
rabot rejto dobozok felnyitása nem lesz egyszeru: ezt példázza az is, hogy a kínai hatóságok 2001-ben egy olyan dobozkát találtak, amelyben Buddha haja lehet, ám végül a felnyitásra nem került sor, mert attól félnek, hogy a levego tönkretenné a maradványokat. A történeti Buddha, családi nevén Sziddhártha Gautama (Lumbini, i. e. 563–i. e. 483, Kúsinagara, a mai Nepál területén), a buddhizmus vallásának agnosztikus alapítója 80 éves korában hunyt el. Elhamvasztották, majd ereklyéit 8 részre osztották. Ezen ereklyék jelentos része Srí Lankán „található”.
A jobb kulcscsontját egy tömör ereklyeépítményben helyezték el, bal szemfogát Kandy városában orzik, és a foga ereklyetartóját évente egyszer (július hó teliholdjának napján) körbehordozzák a városban. A buddhizmus történetének szakértoi szerint a mostani felfedezés egyedülálló, és ezáltal Nancsing újra a buddhizmus egyik központjává válhat. A városban augusztusban fedezték fel azt a pagodát, amelynek belsejében egy különleges koporsó rejtheti az értékes csontot. Az 1,2 méter magas, 45 centi széles, négyemeletes építmény akkor készülhetett, amikor az i. e. 2. században Asóka utasítására 84 ezer pagodát emeltek a térségben.
Asóka az Orisszával vívott véres háború után tért át a buddhizmusra, majd életét az új vallás elterjesztésének szentelte. A Nancsingban elokerült láda fából készült, és kívülrol ezüst, belül arany díszíti.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.