Hirdetés

„Porték-kávézással” készül az ünnepekre az Angyalkaraván több erdélyi városban

Több mint hetven kézműves termékeivel és számos szolgáltatással érkezik az idei Angyalkaraván •  Fotó: Facebook/AngelCaravan

Több mint hetven kézműves termékeivel és számos szolgáltatással érkezik az idei Angyalkaraván

Fotó: Facebook/AngelCaravan

Megújult honlappal, széles termékkínálattal, házhoz szállítási szolgáltatással, valamint „porték-kávézással” várja az érdeklődőket az Angyalkaraván kézművescsapata, ezenkívül „szorgos kezű angyalok” a megfelelő ajándék kiválasztásában is segítenek – mondta el megkeresésünkre Czirjék Katalin, a karaván egyik ötletgazdája, a kezdeményező Női Vállalkozók Erdélyben csoport alapítója.

Oláh Eszter

2021. november 26., 17:312021. november 26., 17:31

Czirjék Katalin felidézte, három évvel ezelőtt az Angyalkaraván ötlete azzal a céllal született, hogy összetömörítse azokat a kezdő vállalkozó kézműveseket, akiknek nem lett volna lehetőségük a nagy vásárokba eljutni. „Tulajdonképpen egy olyan közeget szerettünk volna létrehozni, ahol a kézműves a kommunikációtól az értékesítésig minden mozzanatot elsajátíthat, és megtanulhatja, miként legyen vállalkozó” – tette hozzá az alapító tag.

Karácsonyi vásár mint közösségi projekt

A kezdeményezés idővel nemcsak egy egyszerű karácsonyi vásárrá, hanem olyan közösségi projektté nőtte ki magát, ahol a kézművesek kölcsönösen támogatják egymást azáltal, hogy alkalomadtán népszerűsítik vagy értékesítik egymás munkáit. Czirjék Katalin elmondta, mára az Angyalkaraván egy olyan közösséggé nőtte ki magát, amelyben a kézműves, a vásárló, illetve az ajándékközvetítő találkozhat egymással, hiszen teljesen más jellegű egy olyan ajándék, amelynek ismerjük a készítőjét. Bíznak abban, ha a társadalom megismeri a hazai kézművesek munkáit, szolgáltatásait, nem lesz szükség arra, hogy multinacionális cégektől vásároljunk – mondta el az ötletgazda.

Hirdetés

A koronavírus-járvány miatt a rendezvényt tavaly virtuális térben tartották, ezért létrehozták a projektben részt vevő kézművesek munkáit tömörítő honlapot, az Angelcaravan.ro-t. A kézműves termékeket és manufaktúrákat népszerűsítő felületen a szervezők számos eszközzel igyekeznek személyesebb kapcsolatot kialakítani a vásárlókkal.

„Nem csupán egy egyszerű webáruház vagyunk, hanem igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni annak érdekében, hogy a vásárló – megismerve az adott terméket és előállítóját – megtalálja a szerettei számára ideális ajándékot. Nem az eladás, hanem az örömszerzés a cél”

– tette hozzá az ötletgazda.

A honlapon a vásárlóknak az előre összeállított csomagok mellett lehetőségük nyílik a kisboltoktól és a kézművesektől is vásárolni. A szervező elmondta, a kész ajándékcsomagokkal azok vásárlását szerették volna megkönnyíteni, akik nem szeretnének hosszú órákat tölteni a megfelelő ajándék kiválasztásával. Hozzátette, jelenleg olyan tematikus ajándékötleteket tartalmazó kisfilmek elkészítésén dolgoznak, amelyek szintén megkönnyítik a választást.

Házhoz szállításról és a személyes üzenet becsempészéséről is gondoskodnak a „szorgos kezű angyalok” •  Fotó: Facebook/AngelCaravan Galéria

Házhoz szállításról és a személyes üzenet becsempészéséről is gondoskodnak a „szorgos kezű angyalok”

Fotó: Facebook/AngelCaravan

Gazdag termékkínálatból válogathatnak az „angyalok”

Annak ellenére, hogy a járványhelyzet alakulása miatt a vásárt nem rendezik meg személyes részvétellel, a szervezők fontosnak tartják, hogy valamilyen módon sort kerítsenek személyes találkozásra. A tervek szerint több erdélyi városban, többek között Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen „porték-kávézás” formájában tartott minivásárokon ismerkedhetnek az érdeklődők a programban részt vevő kézművesekkel és azok portékáival – mondta el Czirjék Katalin.

Az idei Angyalkaravánhoz több mint hetven kézműves, illetve számos szolgáltató is csatlakozott, akik a szálláslehetőségtől kezdve, a hazarendelhető séfen keresztül a táncig és jógaoktatásig, sokféle élménycsomagot kínálnak az érdeklődőknek.

Czirjék Katalin azt is elmondta, az Angyalkaravánba való jelentkezést elsősorban a Női Vállalkozók Erdélyben elnevezésű Facebook-csoportban szokták meghirdetni, ahonnan kiválasztják az adott év tematikájához illő kézművesek termékeit. Rendszerint a résztvevők negyven százaléka új tag, így a karaván évről évre változatos termékkínálattal frissül.

Az Angyalkaraván ugyanakkor arról is gondoskodik, hogy a megrendelt csomag házhoz érjen. „Tavaly a lezárások miatt többen küldtek ajándékot általunk nagyszülőnek, tanítónak és óvónőnek, és rengeteg szép és megható történetnek lehettünk tanúi. Idén is, ha valaki igényli, házhoz szállítjuk a csomagot, és még a személyre szabott kis üzenetet is belecsempésszük” – ismertette a szervező.

Ami a kézműves termékek iránti keresletet illeti, Czirjék Katalin elmondta, sosem lehet előre kiszámítani, hogy mit vásárolnának szívesen az emberek. „A kézműves termék sosem olcsó ajándék, a befektetett munkát meg kell fizetni. Nem tudjuk felmérni, mekkora tartalékkal bírnak az emberek az éppen aktuális gazdasági helyzetben, mi azonban a lehető legnagyobb lelkesedéssel készülünk, és bízunk benne, hogy a befektetett munka a másik oldalon célba ér” – mondta Czirjék Katalin, hozzátéve, ajándékküldő szolgáltatásuk nem csak az ünnepekkor, hanem egész évben elérhető lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Ünnepi bőség – öröm vagy csapdahelyzet? Ne együk-igyuk magunkat betegre

Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.

Ünnepi bőség – öröm vagy csapdahelyzet? Ne együk-igyuk magunkat betegre
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve

Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve
2025. december 24., szerda

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai

Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai
2025. december 23., kedd

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron

Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
2025. december 20., szombat

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet
2025. december 20., szombat

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja

Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja
2025. december 20., szombat

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából

A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából
2025. december 19., péntek

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban

Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban
Hirdetés
Hirdetés