Újlaki György árvízvédelmi szakember nem mindennapi vállalkozásba kezdett: sóbarlangot alakított ki egy nagykárolyi borospincében. Mivel a környéken egyre több gyerek és felnőtt küzd asztmával és egyéb légúti betegséggel, illetve a legtöbb család nem engedheti meg magának a drága gyógykezelést, úgy döntött ő maga hoz létre sóbarlangot. „Nagyon sokba kerül például egy parajdi gyógyüdülés, az aeroszolos kezelésekről nem is beszélve, a rászorulók közül pedig sokan minimálbérből élnek” – fejtette ki a vállalkozó, aki elhozta a parajdi sóbánya „egy szeletét” Nagykárolyba, így a helybeli betegeknek nem kell föltétlenül utazásra és szállásra költeniük, hanem helyben is igénybe vehetik a sókúrát.
Tizenhét tonna só
„Átalakítottam a ház alatt található régi borospincét. Nem kifizetődő manapság bortermeléssel foglalkozni, hiszen a bor elfogy, volt, nincs.” – mondta el Újlaki György, aki az átépített pincét a célnak megfelelően szigetelte, mert a sótéglák, amiket a falak mellé helyeztek, minden fémet korrodálnak, és megnedvesítik a házfalakat is. „Tizenhét tonna sót hoztunk le a pincébe, ezek préselt sótéglák formájában kerültek Parajdról Nagykárolyba. A koncentrált sótartalmú tömböket apró darabokra zúzzák, majd magas nyomáson téglákká préselik. Ilyenekkel raktunk ki minden pincefalat” – részletezte a munka menetét Újlaki. Viszonylag nagy anyagi ráfordítást igényelt a befektetés, és a vállalkozó nem biztos abban, hogy megtérül. A sótéglákat egyébként ötévenként cserélni kell, mert elvesztik hatékonyságukat, azaz kioldódnak belőlük a gyógyhatású anyagok. Kezdetben párásítóberendezéssel dúsították a pince levegőjét, szabályozták a hőmérsékletét, de rövid időn belül kialakult az optimális koncentráció és a nyolcvanszázalékos páratartalom.
Gyógyír
A barlang párás, sós levegője sokféle légúti betegség gyógyszere. „Az orvosok asztma, krónikus tüdőgyulladás, allergiás tünetek enyhítésére javasolják, ugyanakkor a keringési zavarok, az arcüreggyulladás, a különféle bőrbetegségek és a neurózis tüneteit is enyhíti – ismertette a barlang előnyeit Újlaki. – Kitűnő gyógyír a fáradékonyság ellen, és ismert a stresszoldó hatása is a sós környezetnek. Vannak ügyfeleim, akik az egész napos megfeszített munka után egy-két órára lejönnek ide, és kipihenik magukat. Ők azt mondják, hogy nagyon pihentető a pár órás szieszta.” A barlang egyik fele kifejezetten a gyerekek számára készült: festmények díszítik a falat, és a kicsik számára kialakított tér játszóház is.
„Akik klausztrofóbiában, tbc-ben, daganatos vagy pajzsmirigybetegségben szenvednek, csak előzetes orvosi vizsgálat után tölthetnek több időt a sós környezetben. Gyerekeknek tizenöt, felnőtteknek tizennyolc kezelést ajánlanak a szakemberek, egyszerre 2-3 órát érdemes a sós levegőn tartózkodni” – olvasható a városban elhelyezett plakátokon.
Nem bíznak a természetes gyógymódokban
A vidéken köztudottan magas a légúti megbetegedések száma, mégis kevesen járnak sóbarlangos kezelésre. „Az emberek inkább drága gyógyszerekre költenek, és nem számolnak a vegyi anyagok káros mellékhatásaival. Úgy látom, a természetes gyógymódokban még nem bíznak mifelénk az emberek, pedig a mi barlangunk egy év alatt is konkrét eredményeket ért el: vannak gyerekek, akik a látogatások után abbahagyhatták az inhalálók használatát” – mondta el Újlaki György.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.