2009. március 13., 12:122009. március 13., 12:12
Az 58 éves zenész egy 2002-es árverésen tett szert a toszkánai Chianti közelében fekvő 200 hektáros birtokra, amelynek terméséből szeptemberben 30 ezer palack bor kerül a piacra. A borok neve és a címke egyelőre titok, írta az olasz lap.
„Igazi rockbor lesz. A bor a karakteres Sangioveséből készül, de a helyi Colorino szőlő révén szvinget is kínálunk. A cabernet és a merlot pedig a nemzetközi popzenét képviseli” – mondta Paolo Rossi, Sting borvállalatának igazgatója. A jövőben Sting birtokán felügyeli a saját, számozott csúcsminőségű borainak előállítását.
A zenész olívaolajat és gesztenyemézet is előállít földjén, ezekre csak a londoni Harrod’s áruházban és az interneten keresztül lehet szert tenni. A közeljövőben azonban egy boltot is nyit Figline Valdarnóban, ahol birtoka található.
„A környezet iránti elkötelezettségem az amazóniai esőerdők megvédéséig nyúlik vissza. Olyan élelmiszereket akarok a családomnak adni, amelyek táplálják és nem szegényítik a Földet. A hagyományos eljárásokat választottam, és nem a növényvédő szereket” – mondta a Police együttes egykori frontembere, aki nemrég, február 10-én koncertezett Bukarestben. A világhírű brit előadóművész Songs from the Labyrinth című albumát népszerűsítő turnéja keretében látogatott el a román fővárosba.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.