
A diákszervezet vezetői szerint a rendezvény legszebb pillanata a felvonulás, a nyitónap
Fotó: KMDSZ Diáknapok / Facebook
Több mint 3000 egyetemista vesz részt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) május 3. és 7. között tartandó rendezvényén, a diáknapokon – közölte a szövetség.
2023. április 28., 15:572023. április 28., 15:57
Az idei KMDSZ Diáknapok lenne a jubileumi, 30. kiadás, viszont a vírushelyzet miatt kimaradt két év miatt 28. alkalommal szervezik meg hagyományos keretek közt a Törökvágáson tartandó rendezvényt.
– olvasható a KMDSZ közleményében. Hatos Attila, a KMDSZ elnöke, Pál Hunor, a KMDSZ rendezvényekért felelős vezetőtanács tagja, a 28. KMDSZ Diáknapok főszervezője, valamint Kiss Ágota, a KMDSZ kommunikációért felelős vezetőtanácsának tagja közölte,
“A legszebb diáknapos pillanat a felvonulás, a nyitónap, illetve látni a versenyzőket diáknapos pólókban meghódítani a várost, ez igazán megható élmény” – emelte ki Pál Hunor főszervező. Mint elhangzott, a szervezők színes programmal készülnek, a nappali és éjszakai rendezvényekből is a maximumot igyekeznek kihozni.
„A KMDSZ Diáknapok programja nagyon összetett, csak akkor tudunk újabb programokat betenni, ha más programokat kiveszünk. Éppen ezért mindig figyelembe vesszük a csapatok javaslatait, valamint az aktuális, népszerűségnek örvendő játékokat, sportokat” – mondta el Hatos Attila, a KMDSZ elnöke. Az idei diáknapok fellépőinek listáját is a diákok érdeklődési körének megfelelően állították össze. Május 3-án fellép Manuel magyar előadó, május 5-én a Parno Graszt roma népzenei együttes,
május 6-án Beton.Hofi, magyar előadó, május 7-én dj Ciggi és még sokan mások. Idén a környezetre is kiemelten odafigyel a szervezőcsapat.
hogy együtt tegyenek a tisztább környezetért. A szervező SzervezTeam a diáknapok után közös faültetést szervez, amikor 63 facsemetét terveznek elültetni a 63 diáknapozó csapatot jelképezve. A KMDSZ Diáknapokat az online felületeken is lehet követni: a Diáknapok Facebook- és Instagram-oldalán, illetve a SzervezTeam Facebook- és Instagram oldalán.

Tudományos Mozgalmat indított a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), a kezdeményezés célja lehetőséget biztosítani a kincses városban tanuló magyar egyetemistáknak a tudományok terén való fejlődésre.

Fergeteges hangulat jellemezte végig a vasárnap este véget ért KMDSZ-diáknapok programjait. A huszonhetedízben megtartott diákrendezvény hangulatából, a résztvevők és szervezők visszajelzéseiből kiderült, hogy az esemény közösségformáló erővel bír.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!