
Fotó: Facebook/Double Rise
Bővítik a zenei felhozatalt a július 3–6. között Torockón megrendezendő Double Rise fesztiválon, amelyen idén több hangsúlyt fektetnek az összművészeti jellegre.
2019. március 27., 14:332019. március 27., 14:33
Idén román és nemzetközi zenekarok is fellépnek a torockói Double Rise fesztiválon, erre a korábbi években nem volt példa. A szervezők szerdai kolozsvári sajtótájékoztatójukon elmondták: a július 3–6. között megrendezendő fesztiválon ezúttal több hangsúlyt fektetnek az összművészeti jellegre is, arra összpontosítanak, hogy exkluzív, érdekes zenekarokat hívjanak meg, amelyek képesek értéket teremteni. Az ismert fellépők listája még korántsem teljes – több neves magyar és nemzetközi meghívottat fognak bejelenteni a következő hetekben –, de annyit már biztosan lehet tudni, hogy
A Planetárium nevű szórakozóhelyen tartott sajtótájékoztatón elhangzott: a népszerű magyar együttesek közül mindenképp meg kell említeni a Bagossy Brothers Companyt, a Kiscsillagot, vagy épp a Tankcsapdát, amely a negyedik kiadásához érkező fesztiválon ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Ez amiatt is érdekes, mert az együttes frontembere, Lukács László tavaly a Double Rise-on töltötte be 50. életévét. A fesztivál idei mottója: Gyere ki a zöldbe, ami a rendezvény környezetbarát hozzáállására utal.
További érdekes programok várják a látogatókat a Hanglegelőben és a Folk ligetben. Előbbi egy elektronikus zenei helyszín, ami egész napos szórakozási lehetőséget nyújt a fiataloknak, utóbbi pedig egy olyan tér, ahol erdélyi adatközlő zenészek muzsikálnak: fellép az EtnoRom, illetve a Szalonna és Bandája nevű együttes. Továbbá slam poetry gála is lesz a szervezők és a Nest – Erdélyi Összművészeti Gyűjtőpont együttműködésének köszönhetően, az eseményt kétnapos workshop előzi meg.
Csepán Gellért kulturális szervező elmondta, hogy idén is vendégül látják a Művelődési Házban a marosvásárhelyi és kolozsvári színművészeti egyetemek diákjait, akik majd fellépésekkel szórakoztatják a közönséget. A kulturális kínálat további részét a Planetáriummal közösen szervezett irodalmi programok, előadások és kiállítások képezik, továbbá egy egész estés filmvetítést is tartanak.
A szervezők idén arra törekszenek, hogy kényelmesebbé tegyék a rendezvényt a résztvevők számára, ennek megfelelően
Ezen kívül – a tavalyi résztvevőktől kapott építő jellegű kritikákból tanulva – ez alkalommal az időjárás esetleges viszontagságaira is szeretnének felkészülni, minden körülmény között járhatóvá téve az utakat.
Gebe Zoltán
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!