
2008. november 25., 07:002008. november 25., 07:00
Több tucat állat, 400 színész, öt harci szekér vonul majd fel jövőre a londoni O2 arénában, amely koncerteknek és sporteseményeknek ad általában helyet. Látványos fény-, víz- és pirotechnika kíséretében újra megvívnak egymással a barátokból lett ellenségek: Juda Ben Hur zsidó herceg és Messala római tiszt. A látványos produkció előzetes számítások szerint legalább 6 millió euróba fog kerülni, miközben a válság miatt idő előtt vesznek le darabokat a műsorról a West Enden, de Franz Abraham német producer bízik abban, hogy felveszik a versenyt azokkal a showkkal és cirkuszi látványosságokkal, amelyek megtöltik a nagy stadionokat – írta az El País című spanyol lap.
A díszleteket Mark Fisher készíti, aki már bizonyította tehetségét a pekingi olimpia nyitó és záró ceremóniájának díszleteivel. Lew Wallace nyugalmazott amerikai tábornok, a polgárháború hőse, 1880-ban jelentette meg Ben Hur: Krisztusi történet című regényét, amely fél évszázadon át, Margaret Mitchell Elfújta a széljének megjelenéséig a legnagyobb amerikai könyvsiker volt. A mozit már 1907-ben megihlette egy 15 perces némafilm erejéig. 1925-ben egész estét betöltő film készült belőle Fred Niblo rendezésében, Ramon Novarróval, a kor egyik férfibálványával a címszerepben. A leghíresebb változat az 1959-es, William Wyler rendezte, 11 Oscar-díjjal kitüntetett, több mint 3 órás film, amelynek több jelenete, köztük a magyar Marton Endre által rendezett kocsiverseny, a filmtörténet nagy pillanatai közé tartozik. 2003-ban még egy animációs változat is készült, amelyben Ben Hur alakjához ismét Heston adta a hangját.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.