Beépített zongora a tetőtérben

„Egy ideig a kisszobában állt a zongora, de kerülgetni kellett. Megszülettek a gyerekek is, így aztán felhoztuk a hangszert az akkor készülő tetőtérbe, és jobb híján körülépítettük. Nem lehet levinni, csak ha lebontjuk a tetőt – de biztos, hogy ott marad, nem áll szándékomban eladni” – mondja a tulajdonos. A Carl Hofmann Pianoforte-Fabrik néven Bécsben 1876-ban alapított gyár 1890-től már Karl Hofmann névvel jegyzi termékeit, tehát a padlástérbe beépített udvarhelyi zongora bizonyosan a 19. század nyolcvanas éveiben készült. Pápai azonban a régiségek szeretete és gyűjtőszenvedélye ellenére még műkedvelő történésznek sem tartja magát, nem érdeklődik különösebben a tárgyak egyedi sorsa, stílusa vagy akár kora iránt. „Mások az erdőbe járnak feltöltődni, én ide, a régi dolgok közé, a tetőtérbe. Ha végiggondolom, hányszor nyitották fel a zongora tetejét, mennyi minden történt azóta, mióta először használták a mosdószekrényt, mintha kézzelfoghatóvá válna az idő. Szeretem a régi tárgyakat, ezért gyűjtöm őket. Van, aki értékőrző befektetésnek tekinti a régi tárgyak gyűjtését – szó se róla, nem olcsó mulatság – de nem tudnám semmi örömömet lelni széfbe zárt tárgyakban. Fontos, hogy tapintható valóságként vegyenek körül, és utazhassak közöttük az időben.”
Marosvásárhelyen, a százéves nagyszülői házban, ahol Pápai Zsombor felnőtt, a padlás régiségeinek formája, a por illata fogta meg először. Harmadikos volt, amikor az első kardot megvette, és azóta gazdagítja gyűjteményét. Ugyanúgy büszke a múlt század eleji Aranybibliára, az egyiptomi cserépedény-másolatokra vagy a 18. századinak tippelt ezüstkancsóra. A tetőgerendák között kifeszített egyszemélyes függőágy a kedvenc pihenőhelye Pápai Zsombornak. A tetőtér azonban nem a magányos elvonulás szentélye: az alig kétéves kisebbik lány is bátran mássza meg az igencsak meredek létrát apukája után.