
Fotó: A szerző felvétele
2009. november 24., 10:322009. november 24., 10:32
Marosvásárhelyen több évtizeden keresztül tanította Bandi Dezső faragásra a legénykéket, ő egyengette az erdélyi magyar népművészek útját – a „vissza a tiszta forráshoz” jegyében. Bandi Dezső lánya évtizedek óta tervez ruhát azoknak a hölgyeknek, akik kedvelik a népi motívumokkal díszített, sajátos stílusú öltözékeket. Mostani kiállításán festményekkel is előrukkolt Bandi Kati textilművész.
„Négy évvel ezelőtt, Székelyudvarhelyen volt az első pasztellkiállításom. Tulajdonképpen mindig is festegettem, csak nem annyit, hogy tárlat legyen belőle. Azok a festmények megrendelésre készültek, az udvarhelyi Küküllő szálló igazgatója kért fel, hogy fessek ötven pasztellt. Egy egész vakációt erre szántam, aztán nagy sikere volt a tárlatnak” – utalt a most látható tájképek születésének történetére Bandi Kati. Egy másik teremben egy franciaországi út impressziói láthatók – ugyancsak festményeken. Az ólomberakásos üvegfestmények hatását keltő munkák különleges technikával készültek:
„Arra törekedtem, hogy a képek valóban a régi, nemes módszert tükrözzék. És ezeken is megjelenik a magyar mondavilág, akárcsak az öltözékeken: a Nap, a Hold, a szarvasok, az erdők, no meg a boldogság kék madara”– fejtette ki Bandi Kati. A nem túl nagy méretű, hímzett képek nagyon régi, már-már feledésbe merült technikát elevenítenek fel. „Ilyen hímzést lehetett látni a régi miseruhákon, amelyekre például Krisztus életéből rajzoltak jeleneteket, majd kiszínezték és kihímezték a képeket. Kimondottan erre a kiállításra készítettem a hímzéseket – mondta el a textilművész.
A Bandi Kati által tervezett öltözékek szezonhoz kötöttek, több kabát irhát utánzó műszőrméből készült. Az „óriás feleségének a ruhatárát” képező darabok is megjelentek a kollekcióban. „Abból a felismerésből születettek ezek a normál méretűnél nagyobb kreációk, hogy művészi igénynyel készült ruhákat nem nagyon lehet látni.
A gazdag ruhatárral rendelkező nők egyszer-kétszer felveszik az általam tervezett öltözékeket, majd beteszik a szekrénybe, nem viselik. Gondoltam, ha úgyis létezik a törekvés, hogy textilben is „kilépjünk a síkból”, és ezzel a jelszóval sokféle alkotás születik mostanában, akkor miért ne válhatnának az érdekes öltözékek is kiállítható tárggyá? – véli a textilművész. Bandi Kati nagy méretű faliszőnyegeit már láthatta a közönség.
„Ekkora munkát konkrét cél nélkül – csak azért, hogy legyen mit kiakasztani egy nagy felületre – nem érdemes készíteni. Szeretnék keretbe foglalt hímzésekkel foglalkozni, hogy lakáscentrikus termékek is szülessenek, olyan méretűek, amelyek díszíthetnek egy átlagos hajlékot is” – fejtette ki Bandi Kati, majd hozzátette: aranykezekre van szükség ahhoz, hogy egy ilyen tárlat létrejöjjön. Munkatársainak nevét is felsorolta: Bustya Katalin, Demján Magda, Gyárfás Piroska, Patek Erzsébet, Sárosi Anikó.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.