
Fotó: Krónika
A hétvégi kitartó esőzések ellenére sokan voltak kíváncsiak a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok programjára. Immár hagyománnyá vált, hogy október első hétvégéjén a tokajiak úgynevezett vendégvárót tartanak. Tokajban idén is megteltek a vendégházak, a parkolóhelyeken külföldi buszoknak és autóknak kellett osztozniuk, az óváros utcáin magyarok, románok, szlovákok, lengyelek, ukránok együtt áldoztak Bacchus oltárán. Törökbálint férfikara a Kossuth téri színpadon bordalokat énekelt, fúvós- és cigányzenére táncolt a közönség. És természetesen nemcsak kívül lehetett elázni a kitartó esőben, hiszen a fabódék értékes nedűket kínáltak kóstolásra. A bográcsokban magyaros ételek rotyogtak, amelyeket az esővíz szaporított, hogy elég legyen minden kedves vendégnek. A Szatmár megyei Börvelyből származó Snell Norbert gyógyszerész is a fesztivál vendége volt. „Már egy éve élek Tokaj városában, a tavaly éppen a szüreti napokkor álltam munkába. Sajnos idén az időjárás nem kedvez a rendezvénynek. Én a bort gyógyszernek tekintem, rendszeres napi fogyasztása jót tesz az egészségnek. Fontos azonban a mértékletesség, ha túlzásba visszük a borfogyasztást, káros lehet” – mondta Snell.
Esős program, borospince
Ha lassan kortyolgatott az ember, a kóstolópoharak hamar megteltek esővízzel. Két megoldás kínálkozott: vagy gyorsan kiinni a nedűt, vagy elmenekülni az eső elől. A gyors ivásnak semmi értelme, mert a jó bort mértékkel és élvezettel kell fogyasztani, minden cseppjére időt kell szánni, hogy az aromák átjárják a testet. Tokajban tudják ezt a vendégek, és az eső elől a borospincékbe menekültek. Tokaj-Hegyalja öszszes jellemző borfajtáját meg lehetett ízlelni a nemespenésszel átitatott pincefalak között. „Kancsóinkban többféle furmint, hárslevelű, muskotály van, de a nemesebb szamorodnit és aszút sem rejtettük véka alá. Pincénk egyik oldalágát vendégfogadásra alakítottuk ki, ahol ma sok külföldi turista is megfordult” – részletezte Baji Ferenc helyi pincetulajdonos, akinek családi pincészetében nemcsak értékes nedűt lehetett kóstolni, ha valamelyik borfajta megtetszett, meg is lehetett vásárolni. A fesztiválon termelői és ipari mennyiségben is lehetett bort kapni, s a kistermelők mellett a legnagyobb tokaji borgyártó pincészetek is megmutatták, milyen volt az elmúlt évek termése.
Az antialkoholisták sem unatkoztak
Annak sem kellett aggódnia, aki nem szereti a bort, vagy elvből elutasítja az alkoholt, hiszen meg lehetett kóstolni az idei mustot is. A főutcai kirakodóvásáron pedig az oda tévedt vándor megízlelhette a történelmi borvidék termésének legjavát. A kézművesek egyedi készítésű termékeiket kínálták: fából faragott tárgyakat, hímzett terítőket, festett porcelánt, gyógynövényszappant, és megannyi gasztronómiai különlegességet. Az egész térség ünnepe ez, hiszen a külföldi turistákon kívül az árusok egy része is határon túli volt: így a magyarországi hímzett ruhadarabok mellett székely kürtős kalácsot és korondi kerámiát is lehetett kapni. Szellemi és testi táplálékot egyaránt kínált a rendezvény. Képzőművészeti kiállítás, néptánc, könnyű- és komolyzene, folklórműsorok szórakoztatták a nagyérdeműt. A Hejő-Hajóval vízi kirándulást szerveztek a Bodrog-Tisza torkolatán. A szervezők a legkisebbekre is gondoltak, hiszen külön színpadot állítottak fel nekik: zenés műsorokkal, bábszínházi előadással is kedveskedtek a rossz idővel nem törődő apróságoknak. A bohóc elkísérte a kicsiket az ingyenes trambulinhoz, és a fakörhintára is felültette őket. Akit érdekelt, lufiból különböző figurákat hajtogathatott.
A Bacchus-rend zöld köntöse
A szüreti felvonulást népviseletbe öltözött fiatalok vezették. Őket egy kocsi követte, amelyen népdalénekesek ültek, ezután egy magányos ló jött életnagyságú, táncoló fababákat húzva. A menetben rugó- és gólyalábon járók, lóháton ülő szőlőcsőszök is vonultak. „Az eső ellenére nagyon tetszenek a rendezvények. Én is foglalkozom bortermeléssel hobbiszinten, így nagyszerű tanulmányi kirándulás számomra a tokaji fesztiválra jönni” – lelkesedett az őszi borünnepért a Szatmárról érkezett Vajda Csaba.
Ahol a szőlő- és borkultúra kivételes, ott a bor szeretetének intézményes jellege van. Nincs ez másképp Tokajban sem, hiszen szombat délután a Kulturális és Konferenciaközpontban az Európai Borlovagrend új tagokat ütött lovaggá. Minden borrend sajátos díszes öltözékkel, lánccal, emblémával, címerrel és zászlóval rendelkezik. Külsőségeikben a középkori lovagrendi hagyományokat használják fel, legendájukat, ceremóniájukat az általuk képviselt borvidék, a térség történelmi kulturális szokásai, néprajzi és szakmai hagyományai, múltja alapján alakítják ki. A borrendek saját szabályzatuk alapján, ünnepi ceremónia keretében avatják új tagjaikat: ezt próbatétel előzi meg, melynek során a jelöltnek a borvidékhez, borrendhez kapcsolódó feladatot kell végrehajtania, szakmai kérdésekre kell válaszolnia. A ceremónia után a szemlélődők a Bacchus-rend pompás zöld köntösébe bújhattak fényképezkedni. Végül koncertek, tűzijáték és utcabál színesítette azok estéjét, akiket nem riasztott el a zimankós időjárás. Vasárnap folytatódtak a gyerek- és felnőttrendezvények, és továbbra is a boré volt a főszerep Tokaj-Hegyalján.
Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.