2009. május 27., 11:052009. május 27., 11:05
Meglepő, hogy B. Fülöp Erzsébet színésznő polgári környezetet akar magának teremteni, hiszen igencsak formabontó emberként ismerem. „Antik bútoraink vannak, polgári berendezésű a lakásunk, ugyanakkor átmeneti állapotban leledzünk, mert most épül a házunk, amelyben század eleji, polgári környezetet szeretnénk teremteni magunk körül.
Szeretem például a régi falvédőket is, rájöttem, hogy mennyi igazság van a naiv szövegekben” – mondja a művésznő, aki a férje kedvenc tartózkodási helye fölé nemrég ragasztott ki egy olyan falvédőt, amelyen egy „laskaserítő”, azaz sodrófa látható, figyelmeztetésképpen.
A színésznő egyébként azt mondja, nem is annyira hagyományos a családi enteriőr, hiszen az egyik antik bútordarab tetején a terráriumban egy másfél méteres leguán lakik.
„A neve Rebbencs, akinek a szeme meg sem rebben. Érdekes, hogy az Amazonas vidékéről származó, nehézkes mozgású állat hogyan változtatja meg a környezetében élők időérzékét. Mellette az ember feltétlenül rájön arra, hogy az idő relatív” – mondja a színésznő. A leguán egyébként nagyon hosszú ideig él, és igen lassú állat, az egymás környezetében élő szélsőségek pedig ily módon vonzzák egymást, hiszen B. Fülöp Erzsébet – bárki tudja, aki ismeri – örökmozgó, energikus típus.
A színésznő azt mondja, nincs különösebb hobbija, a természetet nagyon szereti, mint általában a falun születettek. B. Fülöp Erzsébetnek ugyanis Gyergyóditró a szülőfaluja, gyermekkorában mindennapos volt az életében az erdőjárás.
„Magyar, román és zsidó vér keveredik bennem, és távol áll tőlem a nacionalizmus. Alapvetően az emberséget keresem mindenkiben, azt hiszem, ezt a hivatást is azért választottam, mert az emberiség érdekel elsősorban, ami nem nemzetiség- vagy szemléletfüggő” – jellemzi magát sommásan a színésznő, aki úgy véli, azért előnyös számára, hogy falun nevelkedett, mert ennek köszönhetően egyszerű szemléletmódot vallhat magáénak – meglátásában semminek nincs intellektuális burka. „Aki így nő fel, az nem ironizál, nem veséz, nem pongyoláz, hanem egyszerűen nevén nevezi a dolgokat” – mondja.
Színészi pályáján az első visszhangos sikert Daniel Defoe Példás története hozta meg számára – Barabás Olga rendezte az előadást, B. Fülöp Erzsébet pedig három alakítási díjat nyert. A Füst Milán regényéből, A feleségem történetéből készült Boldogtalanok című előadás szintén több szakmai elismerést eredményezett – felterjesztették UNITER-díjra, és a művésznő több nemzetközi elismerést kapott érte. Leginkább A szecsuáni jólélek című előadásra emlékszik vissza szívesen, ez az előadás „a szíve csücske”.
B. Fülöp Erzsébet áldozatot is hozott példás házasságáért, hiszen a Tompa Gábor vezette kolozsvári társulatot hagyta ott miatta. „Igazából Tompa Gábor megkönnyítette a dolgomat, amikor mondta, hogy ez így nem fog menni, mert sokszor a próbákról is elkéstem, nem érkezett be időben Marosvásárhelyről Kolozsvárra a vonat. Olyan is történt, hogy éjszaka, előadás után hazajöttem, s a hajnali vonattal utaztam is vissza, semmit nem aludtam. Ez így nem működött, Tompa Gábor pedig megkért, hogy döntsek” – meséli a színésznő, aki úgy véli, hogy amint átjött Marosvásárhelyre, teljesen megváltozott az élete, ebben a városban lett igazán sikeres színésznő.
Többször nyilatkozta már, hogy a vásárhelyi színházból hiányzik egy erős rendezőegyéniség, akinek határozott elképzelése van a színházról, és olyan erős csapatépítő munkát fejt ki, mint például Tompa Gábor vagy Bocsárdi László. „Az említett rendezők sokat beszélgetnek a színészekkel, előadás után értékelik a teljesítményt. Ez itt, Vásárhelyen hiányzik” – véli a színésznő, aki Bodó Viktorral, a Boldogtalanok rendezőjével nagyon szeretett együtt dolgozni. Mint mondja, arra a csapatra, amely a Boldogtalanokban együtt lépett a színpadra, társulatot lehetne építeni.
B. Fülöp Erzsébet jelenleg nem jár be próbákra, nem készül semmilyen szerepre. Mint mondja, Marosvásárhelyen nem építenek a színésznőkre, nem képzelnek el számukra hosszú távú ívelést. Szerepálma konkrétan most nincs, de nagyon várja a mélyen emberi feladatokat, mostanában az emberi sebezhetőség érdekli. Más városba, más társulathoz is szívesen elmenne vendégszerepelni, de egyelőre légüres térben mozog, miközben a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetemen tanít.
A nehezebb időszakokon a házassága segíti át: „Miki is pörgős típus, mindketten a szűz jegyében születtünk, és mindketten nagyon szeretjük a természet közelségét, sokat kóborolunk erdőben, folyóparton.” B. Fülöp Erzsébet egyébként eredeti módon öltözködik. A ruhának, amiben lefotóztam, külön története van: „Ez Illyés Kinga néhai színművésznő ruhája. Kézzel horgolták. Halála előtt két héttel rám testálta, azt mondta, nekem szánja. Persze nem sejtettem, hogy már csak két hétig lesz közöttünk. Azóta úgy viselem, mint egy ereklyét.”
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.