Az Apollo-11 űrhajósai

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Barack Obama amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta az Apollo-11 asztronautáit a holdra szállás 40. évfordulója tiszteletére tartott ünnepségek keretében.

2009. július 22., 10:592009. július 22., 10:59

„Tudósok és mérnökök egész nemzedékét ösztönözték, akik forradalmasították az innovációt, az energiát, a vállalkozói kedvet és a kreativitást itt, a Földön” – mondta az amerikai elnök a 78 éves Neil Armstrongot és Michael Collinst, valamint a 79 éves Edwin E. Aldrint fogadva az Ovális Irodában. Az Apollo-11 űrhajó negyven éve, 1969. július 16-án 14 óra 34 perckor indult útnak a fedélzetén Neil A. Armstrong parancsnokkal, Michael Collins és Edwin E. Aldrin űrhajóssal a Holdra. Armstrong és Aldrin a Sas (Eagle) névre keresztelt Holdkomppal szállt le a Holdra. Armstrong személyében az első ember 1960. július 20-án, vasárnap este 10 óra 56 perckor (közép-európai idő szerint 21-én 3 óra 56 perckor) lépett idegen égitest felszínére.

Az Egyesült Államok 1969 és 1972 között hat expedíciót indított a Holdra, majd kifejlesztette az űrsiklókat, és részt vett a Nemzetközi Űrállomás (ISS) megépítésében. Washington a tervek szerint jövőre fejezi be a 16 ország részvétével épülő, 100 milliárd dolláros ISS munkálatait és vonja ki a forgalomból az űrsiklóflottát. A 2004-ben George Bush által indított Constallation űrprogram keretében Washington  2020-ra szeretné űrhajósait a Holdra juttatni, és a távolabbi tervek között szerepel a Mars meghódítása is. „Vissza kell térnünk a Holdra. (...) Többet kell megtudnunk róla, bázisokat kell létrehoznunk, új teleszkópokat kell a Holdra telepítenünk és elő kell készítenünk a Mars-utazást, hiszen a végső cél a Mars” – mondta a 75 éves Eugene Cernan, az utolsó ember, aki az Apollo-17 utasaként 1972-ben a Holdon járt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Egy ember meghalt egy véres összetűzésben Craiován

Egy ember meghalt, négy pedig megsérült és kórházba került egy szombaton Craiova egyik sugárútján történt konfliktus nyomán – közölte a Dolj megyei rendőrség. Sajtóértesülések szerint három embert őrizetbe vettek.

Egy ember meghalt egy véres összetűzésben Craiován
2025. szeptember 12., péntek

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon

Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon
2025. szeptember 11., csütörtök

Bulgáriában és Romániában a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam

Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.

Bulgáriában és Romániában a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam
2025. szeptember 10., szerda

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n

Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n
2025. szeptember 09., kedd

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron

A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron
2025. szeptember 07., vasárnap

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött

Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött
2025. szeptember 05., péntek

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek

Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek
2025. szeptember 03., szerda

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél

A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél
2025. augusztus 28., csütörtök

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk

Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk
2025. augusztus 27., szerda

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben

A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben